A jelenlegi kormánypártok a választási kampányban decentralizációt ígértek, de a rendelkezés központosításra vall. Az intézkedés azt bizonyítja, hogy valóban erősebb pénzügyi autonómiára és a Székelyföldön területi autonómiára lenne szükség, állítja Antal. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke arra figyelmeztet, hogy az intézkedés kapcsán alkotmányos aggályok is felmerülnek, a kormányrendeletet ugyanis a parlamentnek is el kellett volna fogadnia, mielőtt gyakorlatba ültetik. A tanácselnök szerint az önkormányzatok decemberben tanácsi határozattal belefoglalták a költségvetésükbe a visszaosztott összegeket. Ezeket azért nem költötték el, mert hosszú távra terveztek vele, különböző pályázatok önrészeként szerették volna felhasználni.
Kovászna megyében az önkormányzatok összesen 34,7 millió lejt kaptak az elmúlt évben a visszaosztott áruforgalmi adóból. Ebből a megyei önkormányzatnak 2,3 millió lejt, és 22 háromszéki településnek összesen négymillió lejt kell visszautalnia. Antal Árpád szerint Sepsiszentgyörgy összesen 9 millió lejt kapott, jelenleg azt számolják, hogy a kormányrendelet különböző értelmezései alapján, hogy tudnak minél többet megtartani. Az önkormányzatok 30 nap alatt a közigazgatási bíróságon támadhatják meg a rendeletet, közölte Tamás Sándor. Mint mondta, a témát felvetették a megyei tanácsok szövetségének ülésén is, Emil Boc kormányfőnek pedig levélben jelezték a problémát.
A kormányrendelet módosítását kérik a magyar önkormányzatok, s ha erre nem kerül sor, bírósághoz fordulnak, jelentette ki Cseke Attila, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. „Döbbenetes, hogy az új kormány sokat hangoztatott decentralizációja a források államosításával kezdődik” – nyilatkozta Cseke, hangsúlyozva, hogy a döntés nyomán több magyar önkormányzat nem tudja majd befejezni a megkezdett beruházásokat.
Per indítására ösztönözték polgármestereiket a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei képviselői is, arra buzdítva őket, hogy ne utalják vissza a tavaly kapott, és el nem költött pénzöszszegeket. Horea Uioreanu, a PNL megyei alelnöke szerint a határozattal a kormány „elcseni” az önkormányzatok pénzét. Kifejtette, törvénytelen cselekedetről van szó, amely ellehetetleníti az önkormányzatokat.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.