
Fotó: Thomas Campean
A néppárti és polgári párti tanácsosok felháborodása közepette önkormányzati tulajdonban lévő napilap létrehozásáról döntött csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi tanács.
2013. december 19., 20:042013. december 19., 20:04
A Bunta Levente RMDSZ-es polgármester (képünkön) által láttamozott határozattervezetet csak a szövetség képviselői szavazták meg, miután a két ellenzéki frakció tagjai tiltakozásképpen kivonultak a teremből. Egyébként a médiavállalkozás elindításáról az elöljáró távollétében folyt parázs vita, Bunta Levente ugyanis immár sokadszor nem vett részt a tanácsülésen, amit többen szóvá is tettek.
A határozat értelmében 300 ezer lejes törzstőkével megalakul az önkormányzat napilapjának kiadásáért és terjesztéséért felelős Udvarhelyi Média Kft. A cég ügyvezetésével a polgármester Farkas György városmenedzsert bízta meg, a társaság tevékenységi körébe tartozik ugyanakkor a könyvforgalmazás, a honlapkészítés, a közvélemény-kutatás készítése és a hirdetészszervezés is.
Miközben a tervek szerint az újságot a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe székelyudvarhelyi kiadásából fejlesztenék napilappá, a kezdeményezésről az EMNP-ben és az MPP-ben, de szakmai körökben is úgy vélekednek, hogy egyértelműen politikai érdekeknek kívánják alávetni. Bunta Levente a napokban „közérdekűnek és mértéktartónak” nevezte a leendő napilapot, amely szerinte azáltal is a közösség érdekeit fogja szolgálni, hogy versenyhelyzetet teremt a jelenlegi médiapiacon. Holott a csütörtöki tanácsülésen is elhangzott: a médiavállalkozás ésszerűtlen lépés egy önkormányzat részéről, amelynek különben sem feladata szerepet vállalni, egyensúlyt teremteni az amúgy is telített sajtóprérin.
Az ellenzéki tanácsosok egybehangzó véleménye szerint a szándék nyilvánvalóan az, hogy közpénzből működtessen pártlapot az RMDSZ-es irányítású városvezetés. Különben a csütörtöki ülésen a többséget alkotó RMDSZ-frakció megszavazta azt is, hogy 2014-ben tíz százalékkal emelkedik a terület- és ingatlanadó a városban. A nemmel voksoló ellenzéki tanácsosok szerint az adóemelésből remélt 310 ezer lejt azáltal lehetett volna előteremteni, ha a polgármester eltekint a lapalapítástól.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!