2009. január 22., 09:362009. január 22., 09:36
A találkozón elhangzott, hogy nincs politikai akarat a Vrancea megyéhez csatolt erdők visszaszolgáltatására. A háromszékiek telekkönyvekkel tudják igazolni, hogy több mint tízezer hektárra jogosultak, ezt azonban a szomszédos megye földosztó bizottsága nem hajlandó elismerni.
Az 1968-as megyésítéskor több ezer hektár háromszéki terület került Vrancea, Bákó és Buzău megyéhez. A magánszemélyek, önkormányzatok, közbirtokosságok, egyházak a különböző földtörvények alapján próbálták visszaszerezni területeiket, igényük jogosságát telekkönyvi kivonatokkal igazolták. Bákó és Buzău megyében a többéves eljárás eredménnyel zárult, de a Vrancea megyébe került területekért évek óta eredménytelenül harcolnak.
A tulajdonjogi perek a háromszéki községek mintegy 4000 lakóját érintik. A bálványosi találkozón az állami erdészet képviselője arra kérte a polgármestereket, igyekezzenek úgy összeállítani a dossziékat, hogy ne legyen formai hiba bennük. A megbeszélésen abban is megegyeztek, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni az erdőgazdálkodásra, és erre uniós finanszírozást kell igényelni.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.