2009. szeptember 14., 09:292009. szeptember 14., 09:29
A tárgyalásokon részt vevő Haraszthy László magyar környezetvédelmi szakállamtitkár közölte: együttműködést hoznak létre a nagyvárosi szennyvízkezelési programok kidolgozására is. Mint rámutatott, Magyarország ígéretet kapott arra is, hogy a román fél – mintegy a Körös–Maros Nemzeti Park „átnyúlásaként” – természetvédelmi területté nyilvánítja a Cséfai halastavak területét.
A vegyes bizottság megállapította: Románia nem lát lehetőséget a Verespatakon tervezett bányaberuházás környezeti hatásvizsgálati eljárásának folytatására, mivel a kérdésben még a területrendezési eljárás sem fejeződött be – fejtette ki Haraszthy László. Emlékeztetett: a verespataki bánya engedélyeztetése egyszer már eljutott a környezetvédelmi engedélyeztetés fázisába, ugyanakkor ezt az eljárást már felfüggesztették a létesítmény földhasználati jogának kétségbe vonása miatt.
A múlt héten megrendezett környezetvédelmi és vízügyi megbeszéléseken Magyarországot Kling István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára és Haraszthy László, a tárca természetvédelmi szakállamtitkára képviselte, míg a román delegációt Doru Laurian Bădulescu, a román környezetvédelmi minisztérium államtitkára vezette.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.