
Január végéig várja az erdélyi magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolás programja, amely iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusokat kínál a diákoknak.
2019. január 16., 14:072019. január 16., 14:07
2019. január 16., 14:112019. január 16., 14:11
A budapesti tehetséggondozó intézmény tájékoztatása szerint az érdeklődők január 26-án egy nyílt napon is részt vehetnek Kolozsvárott, ahol ízelítőt kaphatnak az MCC képzéseiről és pezsgő közösségi életéről, illetve a már idősebb, felvételi előtt álló tanulók pályaorientációs kérdésekben is tájékozódhatnak.
A nyílt napra nemcsak a középiskolás korosztályt, hanem a tanárokat és szülőket is várják. „Nagyon sok hasznos témával készülünk, többek között szó lesz a továbbtanulással kapcsolatos dilemmákról, lehetőséget biztosítunk pályaorientációs beszélgetésre HR szakemberrel, de a bátrabbak felvételi interjúszimulációs gyakorlaton is kipróbálhatják magukat. Ugyanakkor természetesen érintjük a motivációs levélírás praktikáit is és bemutatjuk az MCC Középiskolás Programját, valamint Kolozsvári Egyetemi Programját” – mondta Géczi Renáta, az MCC erdélyi területi koordinátora.
A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken közel 350 erdélyi magyar tanuló vesz részt. A határon túli diákokkal együtt ma már összesen több mint 1300 fiatal fejlesztheti magát a távoktatási kurzusokon és a havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken.
A Mathias Corvinus Collegium közölte, a programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a nyolchetes rendszerben működő e-learning-kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. Az online képzés mellett havonta személyes készségfejlesztő napot is tartanak kolozsvári és székelyudvarhelyi helyszíneken felváltva. Itt a diákoknak lehetőségük nyílik ismert és elismert szakértők által tartott előadásokon, különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni. Az érdeklődők valamennyi kurzus tematikáját és bemutatkozó videóját az intézmény honlapján megtalálható e-learning-rendszer menüpontban tekinthetik meg.
Az MCC a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok számára is segítséget kíván nyújtani: nemcsak a középiskolás program tréningjein résztvevőknek biztosít utazási támogatást szervezett buszjárataival, hanem a január 26-i kolozsvári nyílt napra utazóknak is. Az utóbbi esemény iránt érdeklődők szükség esetén ingyenes szállást is igényelhetnek.
Az Erdélyi Középiskolás Programról és a nyílt napról bővebb tájékoztatást az intézmény honlapján (http://mcc-kolozsvar.ro/) olvashatnak az érdeklődők.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!