Hirdetés

Közel félezer mezőségi gazdával kötöttek szerződést a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja keretében

•  Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

A magyar kormány által finanszírozott Mezőségi Gazdaságfejlesztési Program 458 támogatási szerződését írták alá szombaton a Kolozs megyei Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székházában.

Krónika

2019. május 18., 13:432019. május 18., 13:43

2019. május 18., 14:022019. május 18., 14:02

A program keretében nyújtott magyar állami támogatás összértéke 1,83 milliárd forint (5,7 millió euró). A pályázó kisvállalatoknak, gazdálkodóknak 25 százalékos önrészt kellett biztosítaniuk. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a szerződések aláírása előtti ceremónián kijelentette: az esemény egyfelől a Mezőség ünnepe, amelynek magyar lakossága megőrizte identitását, másfelől a magyar állam ünnepe is, amely úgy megerősödött, hogy immár a határain túlra is képes ilyen támogatást nyújtani.

Az államtitkár megemlítette: Erdélyben a Mezőségen indították el az első gazdaságfejlesztési programot. A tavalyi és az idei kiírás keretében immár mintegy ötmilliárd forintos fejlesztés valósult meg a tájegységben.

Hirdetés

„Ki gondolta volna száz évvel ezelőtt, hogy a magyar állam lesz még valaha olyan erős, hogy ki tudja nyújtani a kezeit a magyarok felé, és a magyarokkal együtt élő többségi nemzethez tartozó barátaink felé is, akik ugyanúgy gazdagítják ezt a vidéket!” – idézte az MTI az államtitkárt. Magyar Levente megjegyezte: száz év óta először van erre lehetőség, és reményét fejezte ki, hogy az ezentúl folyamatosan lehetőség lesz az anyaország ilyen jellegű jelenlétére.

•  Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ Galéria

Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

A ceremónián Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a támogatásból a mezőségi magyar gazdálkodók és kisvállalkozók olyan eszközöket vásárolhatnak, amelyek nemcsak könnyebbé, hanem eredményesebbé is teszik a munkájukat. Hozzátette: a magyar állam által felajánlott támogatásból olyan integrált rendszert szeretnének kialakítani, amely a termény feldolgozását és piacra juttatását is elősegíti. Mindkét politikus arra buzdította a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti választásokon, és szavazzanak azokra az értékekre, amelyeket Erdélyben az RMDSZ képvisel.

•  Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ Galéria

Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

Kozma Mónika, az erdélyi gazdaságfejlesztési programokat lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője a ceremónia után az MTI-nek elmondta: egyfelől kis- és középvállalkozóknak, másfelől gazdálkodóknak hirdették meg a pályázatot, amely keretében legfeljebb 15 ezer eurós támogatásra lehetett pályázni erőgépek, eszközök, tenyészállatok beszerzéséhez 25 százalékos önrész biztosításával. A pályázatot Mezőség azon településeire írták ki, amelyek Kolozs és Beszterce megyéhez tartoznak. A 491 pályázó közül 458-cal kötöttek szerződést.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés