Hirdetés

Kövér László leplezte le Csaba királyfi nyárádszeredai szobrát

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A hosszas huzavona és politikai csatározás ellenére szombaton mégiscsak felavatták Nyárádszeredában Csaba királyfi szobrát, melynek felállítása korábban kérdésessé vált.

Szucher Ervin

2010. november 14., 11:242010. november 14., 11:24

Blaskó János magyarországi szobrászművész alkotását a Magyar Polgári Párt (MPP) a település főterén szerette volna elhelyezni, az RMDSZ – bizonyos törvényes lépések be nem tartására hivatkozva – a református templom kertjébe „szorította vissza”.

A hét végén így is együtt ünnepelt a két fél: a szobor talapzatánál beszédet mondott és koszorút helyezett el az adományozót képviselő Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke, Szász Jenő, az MPP elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, illetve Dászkel László, a város RMDSZ-es elöljárója. Utóbbinak azonban hálátlan feladat jutott, hiszen több száz egybegyűlt előtt kellett magyarázkodnia.

„Emléket bárki állíthat, de emlékművet egy jeles személyiségnek csak egy közösség, a megyei és az országos kulturális bizottság jóváhagyásával emelhet” – hangoztatta a polgármester, aki hangsúlyozta: sem ő, sem az RMDSZ nem a szoborállítás ellen kardoskodott, hanem a törvényes előírások be nem tartása miatt emelt szót. Ennek ellenére a polgáriak úgy érzik, az RMDSZ azért gáncsoskodott, mert a szobrot nem ők, hanem politikai ellenfeleik kapták adományba.

Kövér László beszédében hangsúlyozta: olyan politikára és politikusokra van szükség Erdélyben és mindenhol, akik a magyarság érdekeit képviselik az idegenségben, nem pedig az idegenség érdekeit a magyarság körében. A házelnök megítélése szerint ugyanakkor olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja a nemzetet.

„Csaba királyfi színe előtt tegyünk magunkban csendes fogadalmat, hogy valamennyien mindent megteszünk, ami hatalmunkban áll, annak érdekében, hogy színre léphessen végre egy olyan magyar nemzedék, amely már nem egy vesztes magyarság nemzedéke lesz. Egy olyan új magyar nemzedék, amely történelmi győztesként írhatja tovább könyveinket” – mondta Kövér, utalva korábbi kijelentésére, miszerint a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, a Kárpát-medencei magyarság pedig valamikor nagyon régen volt igazán győztes.

Kövér László ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió egyszer majd képes lesz a mostaninál több időt és energiát fordítani arra, hogy döntéseiben nagyobb hangsúlyt helyezzen a közös értékekre. „Akkor azt is elérhetjük, hogy a székelyföldi autonómia megteremtése révén az itteni magyar emberek ne érezzék magukat másodrendű polgárnak saját szülőföldjükön” – tette hozzá a szoboravató után nyilatkozó Kövér László.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen Csaba királyfinak állítottak emléket, Izsák Balázs, az SZNT elnöke adta meg a választ. Szerinte minden értékőrző népnek szüksége van a legendákra: nem valami lelki vagy szellemi kiskorúsági kényszerűségből, hanem a valóság fölé emelkedő magasabb rendű erkölcsi érzék sugallatára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés