Hirdetés

Kovásznán dicsérte az RMDSZ-t Băsescu

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az elmúlt hat esztendő legéletképesebb kormánykoalíciója a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ szövetsége – jelentette ki pénteken Kovásznán Traian Băsescu. A háromszéki fürdővárosban az RMDSZ Kereszténydemokrata Mozgalom elnevezésű platformja tartotta harmadik kongresszusát, melyen az államfő mellett Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke, Puskás Bálint alkotmánybíró, György Ervin prefektus, Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is részt vett.

Bíró Blanka

2010. december 10., 11:532010. december 10., 11:53

Az államfő felszólalásában kifejtette, a PDL és az RMDSZ szövetsége azért hatékony, mert a két párt hasonló elveket vall, és bízik benne, hogy jó útra tudják terelni az országot. Megköszönte a magyaroknak, hogy 2004 óta támogatják, és reményei szerint mandátuma végéig kitartanak mellette. Băsescu ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az állam nem vállalhat felelősséget a polgárai jólétéért, erről mindenki maga kell gondoskodjon.

Az államnak már nincsenek meg az erőforrásai, amivel a kommunizmus idején rendelkezett, akkor minden földterület, vagyon az állam tulajdonában volt, jelenleg azonban a román gazdaság 70 százalékát a magánszektor teszi ki. Az államelnök arra kérte a polgárokat, ne várjanak mindent a kormánytól, vállalják a felelősséget magukért, a családjukért és a közösségükért, éljenek a kereszténydemokrata értékrend szerint. Băsescu megfogalmazta, egyetlen európai állam sem talált megoldást a gazdasági válságból való kilábalásra, csak adósságba verték magukat, hogy pénzük legyen a válságkezelésre.

Románia túl van a válság nehezén, a makrogazdaságot sikerült stabilizálni. Jövő évben újraindítják a kereskedelmet, lassú, de biztos gazdasági fellendülés következik, ami áldozatokkal jár.  Az államfő elmondta, azért vett részt a kovásznai kongresszuson, mert tiszteli a kormánypartner RMDSZ-t és annak kereszténydemokrata platformját. Szili Katalin a platform húszéves évfordulójáról szólva kifejtette, jó alkalom a mérlegkészítésre és a jövőbe tekintésre. A Kereszténydemokrata Mozgalom harmadik kongresszusán megerősítették tisztségében Kelemen Kálmán elnököt, ugyanakkor célul tűzték ki, hogy több tagszervezetet hoznak létre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
Hirdetés