
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Kovács Gergely, a római katolikus egyház gyulafehérvári főegyházmegyéjének érseke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.
2020. április 30., 16:062020. április 30., 16:06
„Jelen helyzetünk Jézus földi életének utolsó napjaihoz hasonlít. Virágvasárnapi dicsőséges bevonulás, minden csodálatosan alakul az emberi várakozások és elképzelések szerint. És pár nap múlva hirtelen minden megváltozik – olvasható az érsek üzenetében. – Nagypénteken úgy tűnik, hogy mindennek vége. Jézussal együtt meghalnak a hozzá fűzött remények. Az apostolok elszaladnak, bezárkóznak, magukra zárják az ajtót.
Kilátástalanság, csüggedés ül a szíveken. A sír bejáratát nehéz kő zárja el, megpecsételni látszik a jövőt: minden remény eltemetve.”
„Sokaknak életén nagyon nehéz kő van. Gondoljunk az orvosok, az egészségügyi dolgozók és közfeladatot ellátó személyek mindennapi életveszélyes szolgálatára. A munka nélkül maradottakra, az idősekre, a magányosokra. Jogosan érezhetjük úgy, hogy a koronavírusé az utolsó szó.
Ha csak ülünk lebénultan, és nem megyünk oda a sírhoz, hiába hengeríti el számunkra a követ angyali kéz. Álljunk fel, segítsünk a rászorulókon! Együtt, közösen sikerülni fog. Isten sohasem hagyja el az ő népét” – fogalmaz Kovács Gergely.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
1 hozzászólás