
Fotó: Krónika
2008. június 12., 00:002008. június 12., 00:00
Ezeket igazolja azonban az a beadvány, amelyet a napokban az Aszszisztensek és Bábák Országos Szövetségének Maros megyei fiókja juttatott el a szaktárca vezetőjéhez, valamint Traian Băsescu államelnökhöz és Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnökhöz. Az aláírók a rossz körülmények mellett azt is nehezményezik, hogy Ovidiu Butuc (képünkön) diktatorikus módszerekkel akarja irányítani a kórházat, és nem szervez versenyvizsgát, amikor megüresedik egy-egy poszt valamelyik osztályon.
Sérelmezett nyilvánosság
Az igazgató korábban a dicsőszentmártoni kórházat vezette, alig pár hónapja nevezték ki a marosvásárhelyi egészségügyi „nagyüzem” élére. Kinevezéséhez a szóbeszéd szerint az is hozzájárult, hogy politikai meggyőződés szempontjából nem áll messze a liberális egészségügyi minisztertől, Eugen Nicolăescutól.
Ovidiu Butuc válaszlevelet tett közzé a helyi sajtóban, amelyben tételesen kimutatja, hogy idén máris arányosan többet költöttek a fogyó anyagokra, gyógyszerekre, bérekre, mint a tavalyi év első felében. Míg 2007-ben 25 esetben szerveztek versenyvizsgát, addig 2008-ban ez már nyolc alkalommal szintén megtörtént. A menedzser hosszú válaszában valamennyi vádat megcáfolt. Megalapozatlannak és rosszindulatúnak tartja az asszisztensek és bábák beadványát. „Jó lett volna, ha a kórház keretén belül megbeszéltük volna ezeket a dolgokat, és nem a sajtón keresztül üzengetünk egymásnak” – áll többek között Ovidiu Butuc levelében.
A miniszter is véleményt mondott
A vitába hétvégi, marosvásárhelyi tartózkodása során Eugen Nicolăescu miniszter is beleszólt. Ő is mélységesen elítélte azt, hogy nyilvános vita zajlik a kórház belső ügyeiről. Azt állítja: nemrég ellenőrzést végzett a kórházban, és szerinte is megalapozatlanok a vádak, amelyek a menedzsert érték.
A megyei kórház háza táján már csak azért sem lesz béke a következő hónapokban, mert az intézménynek ketté kell válnia. Hamarosan külön entitás lesz majd a megyei kórház és a sürgősségi klinika. Bár egyelőre még arról is vita folyik, hogy kié a telek, amelyen egy új épületnek el kell készülnie, a vezetőket már kinevezték. A megyei kórház menedzsere Ovidiu Butuc marad, a sürgősségi ellátóközpontot pedig a Maros Megyei Egészségügyi Hatóság eddigi vezetőjének, dr. Silviu Morariunak kell majd beindítania. Bár Marosvásárhelyen számos neves, kiváló magyar nemzetiségű orvos él és tanít az orvostudományi és gyógyszerészeti egyetemen, a vezetők kinevezésekor nyilvánosan nem merült fel az, hogy ők is tisztségbe kerülhetnének.
Máthé Éva
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.