
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 13., 09:022010. április 13., 09:02
A július első hetében sorra kerülő akció helyi támogatója a Wass-kultusz egyik ápolója, Bartha József holtmarosi lelkipásztor. A református lelkész már most biztosra kijelenti: a románság tönkre fogja tenni a kopjafát, ezért nem is kér engedélyt a felállítására.
A hatalmas sziklával megjelölt forrás környékén időnként az írót és a magyarságot gyalázó obszcén feliratok jelennek meg, a kőről pedig rendszeresen eltűnik Wass Albert festékkel újra és újra felírt neve. A lelkész megfigyelte, ahányszor magyarországi turistacsoport érkezik a Szászrégen és Maroshévíz közötti főúttól 8 kilométerre fekvő csorgóhoz, egy régi, piros Dacia is megjelenik a környéken.
„Ebből az autóból figyelnek a legények, de hát minket nem érdekel. A helyi rendőr meg szinte minden héten telefonon érdeklődik, hogy milyen újabb akciót készítünk elő. Nyomozza ki, hiszen ezért kapja a fizetést” – jelentette ki a lelkipásztor, aki a 2000-es évek elején a templom előtt szobrot állított az író emlékére. A később eltávolított alkotás az istenházában lelt menedékre.
Kérdésünkre, hogy miért dacol ilyen kitartóan a hatalommal, Bartha József kifejtette, ezt nem egyszerű szobor- vagy kopjafaállításként kell kezelni. A Wass-ügy már rég az erdélyi magyarság ügyévé nőtte ki magát. Bartha úgy véli, a Wass Albert emlékét sárba tiprók, tettükkel lényegében a magyarságot próbálják lépten-nyomon megalázni.
Áprilistól októberig hetente egy-egy magyarországi, felvidéki, illetve csehországi csoport érkezik Holtmarosra, a vendégeket az író kedvenc emlékhelyeire viszik el, majd elkalauzolják őket a Székelyföld más vidékeire is. „Az efféle tanulmányi utak a tavaly is nagyon hasznosnak bizonyultak. Nem egy olyan felnőtt kereste fel Erdélyt, akinek gyermeke otthon mesélni kezdett a Székelyföldön megtapasztalt vendégszeretetről és élményekről” – emelte ki a kirándulások hasznosságát Bartha József.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.