2008. március 07., 00:002008. március 07., 00:00
„A jelenlegi, a gyerekek számára zsúfolt és fölöslegesen terhelõ tananyagon minden tantárgyból szükséges lazítani – nyilatkozott a Krónikának Bartolf Hedwig Hargita megyei fõtanfelügyelõ-helyettes. – Erre vonatkozó javaslataikat, a minisztérium kérésére, az iskolák és szaktanfelügyelõk már tavaly december elején elküldték.\" Hozzátette, a beküldött javaslatok összesítésére konzultációsorozatot indított a minisztérium, melyet egy országos szakbizottság végez. Ebbe minden megye két-három tanárt javasolt, és bíznak abban, hogy valóban módosulni fognak a tantervek, bár új tankönyvek nem készülnek. Pálházi Emõke, az oktatási minisztérium kisebbségügyi fõosztályának magyar szakos elõadója a magyar nyelv és irodalom oktatásával kapcsolatosan kiemelte, az általános iskolai tantervben csökkentenék a tananyagot, valamint bizonyos ismeretek oktatását a felsõbb osztályos tananyagba helyeznék át, ezáltal is lazítva a tanterven. „A cél az, hogy megõrizzük a spirális, vagyis lépésrõl lépésre történõ ismeretbõvítést, éppen ezért a javaslatlistára került például az 5. osztályosok számára a magyar irodalomra vonatkozó tananyag csökkentése és elosztása a következõ három évfolyam anyagában – fogalmazott Pálházi Emõke. – Többek között mellõznénk a hatodikosok számára bizonyos irodalomelméleti fogalmak tanítását, melyek véleményünk szerint fölöslegesek számukra.\" Tervek szerint március közepén zárulna a konzultációsorozat arról, hogy miként módosul majd a tananyag az óvodai, elemi és általános iskolai, valamint a gimnáziumi oktatásban. „Az országos bizottság által elfogadott javaslatlistát március 15-én a minisztérium honlapján közvitára bocsátják\" – tudtuk meg Pálházi Emõkétõl. Pásztor Gabriella oktatási államtitkár lapunk kérdésére elmondta, az új oktatási törvényjavaslatot március végéig bírálják el, és április közepéig a szakszervezetekkel is egyeztetnek. Számításaik szerint április végén már a parlamentben tárgyalják a javaslatot.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.