„A konfliktus azt követõen robbant ki, hogy a helyi magyarok megelégelték a településen mindennaposnak számító, romák által elkövetett lopásokat, ráadásul szerintük a helyi hatóságok sem tudnak, mit kezdeni a helyzettel” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Buzsi Andrea megyei rendõrségi szóvivõ. Mint kiderült, az esti eseményeket megelõzõen a délutáni órákban egy helyi kocsmában is összetûzésbe kerültek a vendéglátó-ipari egységben tartózkodó magyar és roma fiatalok. A heves szóváltásokat követõen a magyarok botokkal, villákkal és kövekkel felszerelkezve támadtak a romák házaira.
A magyar közösség képviselõinek elmondása szerint az egykori bányásztelepen a két etnikum közti konfliktus nem új keletû: a mintegy kétszázötven lakosú faluban élõ, körülbelül negyven-ötven roma „évek óta félelemben tartja” a település lakóit. Legtöbbjük, mint kiderült, személyazonossági igazolvánnyal sem rendelkezik. Mesélik, hol szénát, hol fát, hol háziállatokat visznek el a köpecbányaiak portájáról, rendszerint megdézsmálják a termõföldeket is, ráadásul felügyelet nélkül legeltetik az állataikat a környékbeli legelõkön.
Corneliu Câmpeanu, a Kovászna megyei csendõrség fõparancsnoka tegnap délelõtt kiszállt a helyszínre, ahol mindkét közösség képviselõivel tárgyalt. A délutáni órákban már úgy nyilatkozott, csökkent a feszültség a településen, a fokozott megfigyelést azonban a hét folyamán is fenntartják.
Amint arról beszámoltunk, hasonló konfliktushelyzet alakult ki tavaly augusztusban a Brassó megyei Apácán is, ahol mintegy 200 roma és 150 magyar nemzetiségû lakos támadt egymásra botokkal, kaszákkal és villákkal felszerelkezve. A konfliktus szintén azt követõen robbant ki, hogy a helyi magyarok lopáson értek öt romát. A kedélyek lecsillapítására körülbelül 130 csendõr és rendõr közbelépésére volt szükség.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.