Hirdetés

Költségesebb váradi felújítás: januárban írják ki a licitet a Körös-part zsinagóga melletti szakaszának helyreállítására

Összefüggő felújítási tervek Nagyváradon. A tervezett sétány a korábbi folytatása lesz •  Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal

Összefüggő felújítási tervek Nagyváradon. A tervezett sétány a korábbi folytatása lesz

Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal

Több pénzbe fog kerülni a korábbi becslésekhez képest a Sebes-Körös nagyváradi, neológ zsinagóga és Szent László híd közötti szakaszának a felújítása. A helyreállított helyszín átadásával évek óta adós az önkormányzat.

Pap Melinda

2021. december 25., 10:262021. december 25., 10:26

Több mint tízmillió lejre rúg a nagyváradi Körös-part építőtelepként ható kis szakaszának, a neológ zsinagóga és Szent László híd közötti rész helyreállításának a költsége – közölte Florin Birta polgármester. Az elöljáró elmondta, hogy nemrég hagyták jóvá az itt kialakítandó sétány műszaki-gazdasági mutatóit, miután a tavaly jóváhagyott számok az új árak mellett már nem tarthatók. A Bihon hírportál beszámolója szerint

a beruházás az új számítások szerint 10,5 millió lejbe kerül, a kivitelezésre január folyamán írják ki a licitet, így jövő év végére elkészülhet a part menti sétány.

Hirdetés

Ez illeszkedik a Körös-parton eddig elvégzett munkálatokhoz: a sétány a korábbi folytatása lesz, a híd melletti levezető lépcsőt már korábban megépítették a vízügyi igazgatóság munkásai. A sétányra kültéri bútorzatot is kihelyeznek majd.

•  Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal Galéria

Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal

Teret nyertek

A Körös-part ezen szakasza szorosan összefügg egy másik projekttel, a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs fölé megálmodott kis tér tervével, melynek kinézetéről maguk a nagyváradiak döntöttek. Birta ígérete szerint erre is kiírják januárban a versenytárgyalást, és jövő év végére a teljes környék megújul. Egy korábbi bejelentés értelmében

a Kossuth utcai tér kialakítása 21,6 millió lejbe kerül. A beruházás keretében egy üvegpalotát építenek, melyben a helyi művészek állítják majd ki munkáikat, míg a tér neológ zsinagóga előtti részén teraszt alakítanak ki.

A Kossuth utcai tér kialakítását nem kis kalamajka előzte meg, hiszen a nagyváradi önkormányzat még Ilie Bolojan polgármestersége alatt döntött arról, hogy nemzetközi liciten keres tervezőt a mélygarázs fölé megálmodott térnek. A szakmai zsűri által nyertesnek ítélt projekt azonban valóságos tiltakozáshullámot váltott ki a lakosságból, megvalósítása ellen online aláírásgyűjtés is indult. A nyertes Dragoş Dragnea bukaresti építész és csapata tervében ugyanis számos fekete oszlopot „ültetett” volna a Körös-parti parkolóba, amelyek a váradiakat a kegyetlenségéről híres havasalföldi uralkodóra, Karóbahúzó Vladra (Vlad Țepeș) és az általa előszeretettel alkalmazott karóba húzásra emlékeztették.

Végül Florin Birta polgármester beiktatása után egy huszárvágással megoldotta a tér sorsát. Bejelentette: a lakosság választása alapján döntik el, melyik tervet ültetik gyakorlatba. A szavazás az önkormányzat honlapján zajlott, csak a váradi lakhellyel rendelkezők nyilváníthattak véleményt. A voksoláson a szomszédos szecessziós épületekkel összhangban lévő, a város épített örökségét hangsúlyozó terv nyerte el a váradiak többségének tetszését, így ezt valósítja meg az önkormányzat.

Évek óta építőtelep

A Kossuth utcai egykori parkoló helye több mint hat éve építőtelep, miután az ide tervezett mélygarázs megvalósítása a számos nem várt akadály miatt öt évet vett igénybe. A háromszintes mélygarázs munkálatai 2015-ben kezdődtek, majd egy időre leálltak, 2018 szeptemberében sikerült újrakezdeni.

Ugyanis meg kellett keresni a műszaki megoldásokat a menet közben jelentkezett problémákra, hiszen a Sebes-Körös közelsége nem várt kihívások elé állította az építtetőt.

Komplex munkálatról volt ugyanis szó, hiszen a mélygarázs legalsó szintje 10,5 méterrel van mélyebben, mint az úttest szintje, a Sebes-Körös felőli parkolóhelyek pedig 6 méterrel vannak alacsonyabban a folyó vízszintjénél.

A Kossuth utcai beruházás értéke 39,7 millió lej volt, amiből 7,3 millió lejt az RCS-RDS cég biztosított, utóbbi ugyanis a mélygarázs 30 százalékának a tulajdonosa. A Sebes-Körös folyó közvetlen közelébe épített háromszintes mélygarázst 2020 júniusában adták át, de a teret azóta sem sikerült rendezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés