
A hónapok óta felújítás alatt álló Egyetem utca
Fotó: Kiss Judit
Kolozsvár történelmi belvárosának több utcája gyalogosövezetté alakul a városvezetés döntése nyomán, Emil Boc polgármester környezetvédelmi célokkal indokolja a régóta várt intézkedést.
2024. január 10., 18:412024. január 10., 18:41
2024. január 10., 19:322024. január 10., 19:32
Kolozsvár polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy
Az MTI által idézett Emil Boc szerint erről egyhangúlag döntött a város közlekedésért felelős bizottsága, és a közösségi médiában a lakosság véleményét is kikérték. Az eredeti tervek szerint az első két utca felújítása után osztott térként (shared space) működött volna, a gyalogosok és autósok is használhatták volna. Az új döntés nyomán csupán az ott lakók, az iskolabuszok és az üzleteket ellátó járművek hajthatnak be rövid időre a belvárosi utcákba.
A polgármester szerint a városvezetés húsz éve törekszik a belvárosi utcák sétálóutcává alakítására, az eddigi eredmények között a Karolina tér (Piața Muzeului) és a Főtér (Piața Unirii) egyik oldalának átalakítását említette. Kiemelte, hogy a gépkocsiforgalom korlátozására a légszennyezés csökkentését előíró jogszabály is lehetőséget teremt.
Oláh Emese alpolgármester szerdán a helyi Paprika Rádiónak úgy nyilatkozott:
A város magyarsága számára az itt lévő magyar intézmények – a Farkas utcai református templom és az egyház több ingatlanja, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete, több magyar középiskola – miatt fontos Farkas utca és a környező utcák két éve húzódó felújításának befejezését tavaszra ígéri a városvezetés. A munkálatokat több botrány kísérte: miután a tervező fákat akart elköltöztetni, hogy jobban érvényesüljön a műemlék épületek homlokzata, a városvezetés – engedve a civil nyomásnak – ellenszegült és felbontotta a szerződést, ami pereskedéshez vezetett. Emil Boc most hangsúlyozta: a fák zömét sikerült megmenteni, és újakat is ültettek.
A zsúfolt gépkocsi-közlekedéséről hírhedt Kolozsváron a civilek közel két évtizede kérik a városközpont tehermentesítését, gyalogosövezetté alakítását. Mivel az ezt elősegítő infrastrukturális projektek – körgyűrű, metró – egyelőre kezdetleges fázisban vannak, az áthaladó autósforgalom a belvárost is érinti.

Tanártüntetés közepette írták alá csütörtökön Kolozsváron a kincses város történetének legnagyobb, Románia egyik legjelentősebb infrastrukturális beruházásának számító metrószerződést. 2026 augusztusáig el kell készülnie kilenc megállónak a 19-ből.

A kincses várost Szászfenessel összekötő országút hatsávosra történő kiszélesítésével kezdődik el a 42 kilométer hosszúságú kolozsvári körgyűrű építése. Becslések szerint 2033 előtt nem lesz összefüggő terelőútja a kincses városnak.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!