
Fotó: Facebook/Határtalan kultúra
Zenei és irodalmi rendezvényekkel, pódiumbeszélgetésekkel várják az érdeklődőket a csütörtökön kezdődött Kolozsvári Zsidó Napok szervezői.
2017. október 26., 22:532017. október 26., 22:53
Az esemény megnyitóján Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a Kolozsvári Zsidó Napok ugyanúgy részévé vált a város kulturális kínálatának, mint a Kolozsvári Magyar Napok vagy a hivatalos városnapok. Szerinte ezek a napok Kolozsvár identitását jelenítik meg. A város lakói egymás kultúráját erősítve tudnak igazán kolozsváriak lenni – hangsúlyozta.
Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja és a Latorcai Csaba helyettes államtitkár üzenetét közvetítő Alexov Predrag főosztályvezető is megemlítette beszédében: hogy a magyar kormány által elindított zsinagógafelújítási program keretében szeretnék a kolozsvári zsinagógát is felújítani. A főkonzul hozzátette:
Mile Lajos úgy vélte: a Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozata nem sablonválaszokat kínál, hanem lehetőséget teremt arra, hogy ki-ki maga tegye fel a kérdéseit, és gondolkozzon. Alexov Predrag azt kívánta, hogy a rendezvény kapu legyen a világra.
A vasárnapig tartó programsorozatot, a Kolozsvári Zsidó Hitközség, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, és a Dialógus Egyesület szervezi. A Kolozsvári Rádió stúdiótermében tartott ünnepi megnyitót Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész koncertje követte.
A zsidó napok keretében pénteken Nógrádi Gergely a Frankel Leó úti zsinagóga kántora, szombaton Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész, a Malek Andi Soulistic zenekar, vasárnap pedig a Mazel Tov klezmerzenekar lép fel. Két pódiumbeszélgetésre is várják a közönséget. Az egyik beszélgetés vendége Balla Zsófia kolozsvári származású költő, a másiké Röhrig Géza költő, a Saul fia című Oscar díjas film főszereplője lesz.

Zenei, irodalmi rendezvényeket, kerekasztal-beszélgetéseket vonultat fel csütörtöktől vasárnapig a harmadízben szervezendő Kolozsvári Zsidó Napok.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.
Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.
Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.
A világ felgyorsult, a hírfogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, de egy dolog sziklaszilárd maradt: a hiteles tájékoztatás és az anyanyelven kimondott, leírt szó ereje.
A lónyai és a lupényi szénbánya kitermelési koncessziós engedélyei érvényességi idejének meghosszabbításához szükséges dokumentáció elkészítésére kötött szerződést a Zsil-völgyi Energiaipari Komplexum (CEVJ).
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
A hatóságoknak kellett beavatkozniuk, miután vasárnap este a Fehér megyei Sugágon, miután két medvebocs behatolt egy ház udvarára, majd felmásztak egy fára.
szóljon hozzá!