
Fotó: Biró István
2010. október 29., 08:572010. október 29., 08:57
„Sokkoltak a tények: önképzőköri diákok önkéntes munkával átfestették, gyakorlatilag megsemmisítették a nemzetközi, az európai uniós és természetesen a román jog által szigorúan védett, remek monumentális műalkotást, a korabeli romániai és egyetemes monumentális festészet egyik legeredetibb, legértékesebb példáját” – szögezi le Nagy Géza festőművész szerkesztőségünkhöz eljuttatott tiltakozó levelében, amelyben azt sérelmezi, hogy a kolozsvári Diákművelődési Ház dísztermében található, édesapja, Abodi Nagy Béla által 1962-ben elkészített murális festményét megrongálták, felújításakor nem kérték a szerző engedélyét.
Nagy Géza elsősorban azt kifogásolja, hogy a „kijavított műnek” köze sincsen az eredetihez, „a munkálatokat az elévületlen szerzői jogok élő, elérhető tulajdonosának, a mű élő alkotójának engedélye, konzultálása nélkül, a murális restaurálás – technikai, technológiai, jogi és etikai – speciális szakmai alapismereteinek, a szakképzettség és szakmai jogosultság teljes hiányában, a kötelező előkészítést mellőzve, az illetékes román szakmai hatóságok és szakértő művészeti szervezetek megkérdezése és engedélye nélkül kezdték el”. A festőművész beszámolója szerint az eredeti műalkotás ősi, száraz falfestészeti eljárással, kazeines kötőanyaggal, a legnemesebb olasz pigmentekkel készült, a speciális, többrétegű nemesvakolat-alapozásra.
A felújítás a szekkóval – a szekkót az különbözteti meg a freskótól, hogy száraz falfestészeti eljárással készül – inkompatibilis műgyanta-diszperziós kötőanyagú mázolófestékekkel történt. Ez a festék pedig az anyag megkötését követően „elválaszthatatlanul, megsemmisítően tapad az eredeti rétegekre”, az pedig teljesen megsemmisíti „az eredeti alkotás karakterét, festésmódját, stílusát, ebből adódó összhatását”. „A városvezetés cinkos engedélyével végzett, brutális pancser műveletet vezető Octavian-Ovidiu Opait rajztanár penetráns dilettantizmusa, műveletlensége, szakmai analfabetizmusa kézlegyintést sem érdemelne, ha nem semmisítettek volna meg vandál módon egy különleges műremeket! Mindezek fényében követeljük, hogy Kolozsvár város illetékes vezetői haladéktalanul keressenek meg” – közölte levelében Nagy Géza.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.