A marosvásárhelyi táblabíróság döntése értelmében az E-Star távhőszolgáltató kivonulhat Gyergyószentmiklósról, a távfűtést és a meleg vizet pedig ezentúl a helyi önkormányzatnak kell biztosítania.
2016. január 12., 11:552016. január 12., 11:55
A bíróság honlapján közzétett ítéletből azonban nem derül ki, hogy a szolgáltatást mikor állíthatja le a magyarországi tőkéjű cég, így az önkormányzatnak egyelőre várnia kell.
Az E-Star tavaly szeptemberben jelentette be, hogy felmondja az önkormányzattal 2010-ben megkötött, a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltatás biztosítására vonatkozó haszonbérleti szerződést. Gyergyószentmiklós önkormányzata bíróságon támadta meg a szerződésbontást, a Hargita megyei törvényszék pedig fel is függesztette az intézkedést, és arra kötelezte a vállalatot, hogy biztosítson fűtést és meleg vizet mindaddig, amíg a gyergyószentmiklósi városháza által szeptemberben kezdeményezett, és a fűtés árának tisztázásáról szóló bírósági eljárásban jogerős döntés nem születik.
Az E-Star fellebbezett, a marosvásárhelyi táblabíróság pedig január 8-án jogerős ítélettel hatályon kívül helyezte a Hargita megyei törvényszék alapfokú döntését. Ennek következményeként a cég szerződésbontása életbe lép, és kivonulhat Gyergyószentmiklósról.
Mint ismeretes, az E-Star azért bontott szerződést, mert az általa kért áremelést az önkormányzat nem hagyta jóvá. Álláspontjuk szerint ezzel az önkormányzat szerződésszegést követett el. Az ítélet értelmében az E-Star szerződése felbontottnak tekinthető, azaz a cég nem köteles tovább szolgáltatni. „Az önkormányzat az elmúlt hónapokban lépéseket tett, hogy a szolgáltatás folytonosságát biztosítani lehessen” – szögezi le Nagy Zoltán megbízott polgármester. Az elöljáró közölte, várhatóan kedden fog egyeztetni Dácz Gáborral, a cég vezetőjével az átadás-átvétel mikéntjéről.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!