2010. július 06., 09:592010. július 06., 09:59
Kijelentették: az erdő nem a Salvamont tulajdona, hogy a hegyimentők ott csak úgy járjanak fel s alá. A Kelemen-, illetve a Görgény-havasokat a saját házuk tájának tekintik” – számolt be lapunknak Kovács Róbert. Hozzátette: a törvény meg a logika értelmében a hegyimentőknek kötelességük a hegyekben járőrözni. Ugyanígy időnként gyakorlatozniuk is kell, hogy szükség esetén a sziklafalakkal is megküzdhessenek. Ioan Căluşer úgy véli, az erdészeket rendkívül zavarja, ha idegenek is járják az erdőt, s tudomást szereznek az állandó tarolásaikról. „Összevissza vágják az erdőket. Mi ezt tudjuk, mert látjuk, őket pedig rendkívül zavarja ez a tény” – fejtette ki Căluşer. Egyébként a felső-marosmenti erdőket visszaigényelő magyar nemes családok leszármazottjai többször is szóvá tették, hogy az állami erdészeti hivatal tarvágásokat végez a visszaszolgáltatás előtt álló területeken.
Adrian Pârlea, a Maros Megyei Erdészeti Hivatal sajtószóvivője szerint a palotailvai kollégái törvényesen jártak el, amikor kérdőre vonták a hegyimentőket. „Az erdészeti törvények értelmében erdőben vagy erdei úton csak előzetesen beszerzett engedéllyel szabad közlekedni. Ennek megszegése miatt eddig nem bírságoltunk meg senkit, de azért szóvá tehetjük” – szállt palotailvai kollégái védelmére Pârlea. Felvetésünkre, miszerint szintén a törvény értelmében a Salvamont embereinek is helye van az erdőben, a szóvivő úgy vélekedett, hogy amenynyiben ez tényleg így van, a hegyimentőknek kötelességük lett volna felmutatni a rendelkezést. „E helyett biztos okoskodtak, és felidegesítették az erdészt” – jegyezte meg a hivatal munkatársa. Adrian Pârlea hozzátette: amikor az erdészeknek akad dolga a Kelemen Nemzeti Parkban, ők is előzetes engedélyt kérnek a védett területre felügyelő rangerektől. A szóvivő szerint örvendetes lenne, ha a két intézmény egyezségre jutna és együttműködne, hiszen „az erdészek amúgy is sokkal jobban ismerik a helyszínt”.
Borbély László erdészeti miniszter szerint mindkét fél szabályosan próbál eljárni, de ahhoz, hogy közös nevezőre jussanak, mielőbb le kellene ülniük tárgyalni. „Akár az én jelenlétemben is megbeszélhetik a dolgokat, mert biztos találunk rá megoldást. Egyetértek azzal, hogy az erdészeti törvényeket nem szabad áthágni, ám azt is teljesen indokoltnak tartom, ha egy mentési akció előtt a Salvamont nem vár az erdészet engedélyére” – nyilatkozta lapunknak a tárcavezető.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.