A beiskolázást tiltó döntés módosítására utasíthatja a tanfelügyelőséget az oktatási tárca a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében – közölte Király András államtitkár. Az RMDSZ-frakció rendkívüli tanácsülés összehívását kéri.
2017. március 30., 16:452017. március 30., 16:45
Remélhetőleg jövő héten minisztériumi döntés születik a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében – közölte a Krónikával Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár. Az RMDSZ szakpolitikusa pontosítani kívánta a szülők hétfői bukaresti tárgyalásáról a sajtóban megjelent információkat. Mint hangsúlyozta, ő csupán közvetítőként volt jelen a beszélgetésen, annak megszervezésében kérték a segítségét, a tulajdonképpeni tárgyalás Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkárral zajlott.
Király András szerint a tárgyalás kimeneteléhez az is hozzájárult, hogy a szülők olyan problémákat vetettek fel, melyek nem tartoznak a minisztérium hatáskörébe. „Egész másról tárgyaltak: mint például a tanácsi határozatok és az iskola megalapítása. Ez nem minisztériumi kompetencia\" – mondta az államtitkár. Hozzátette, maga is jelen volt a tárgyaláson, és többször közbeszólt, próbálva jó irányba terelni a beszélgetést.
„Arra kértem őket, arról tárgyaljanak, hogy hogyan kerüljön vissza az iskola abba a dokumentumba, mely a beiskolázási számokat tartalmazza. Ebben tud, ebben kellene segítsen a minisztérium\" – jelentette ki az illetékes. Hangsúlyozta, a szaktárca amiben tudott, segített: ideiglenes főtanfelügyelőt nevezett ki, zöld jelzést adott, hogy az iskolának legyen ideiglenes igazgatója. „A minisztérium elismeri, hogy ez az iskola most működik. Hogy hogyan alakult meg, törvényesen vagy a törvény »mellett«, azt nem a minisztérium dönti el, a bíróság fogja eldönteni\" – jelentette ki az államtitkár.
Visszavonják a tiltást?
Király András kérdésünkre elmondta, a szaktárca a jelenlegi helyzet feloldásán is dolgozik: a közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg jövő hét folyamán születik egy minisztériumi döntés erről. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség\" – mondta Király András, aki szerint a kérdésben a szaktárca meg tud, és meg is kell fogalmazzon egy állásfoglalást. „Erről kellett volna igazából tárgyalni\" – mutatott rá a szakpolitikus, hozzátéve, szerinte a minisztériumi döntés független az ügyben születendő tanácsi határozatoktól.
„Nézetem szerint teljesen független, mert az iskola működik. És a tanfelügyelőség alá tartozó beiskolázási terv szerint kell működtetni\" – mondta az államtitkár, aki szerint a tanfelügyelőségnek, ahogyan leállította a beiratkozást, fel is kell oldania a tiltást. „És mivel a tanfelügyelőség a minisztérium felügyelete alatt működik, a minisztériumnak ebben kell segítséget nyújtania. Kell hozzon egy határozatot, amelyben utasítja a tanfelügyelőséget, hogy változtassa meg döntését\" – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa. Hangsúlyozta, azt, hogy Bukarestben milyen határozat születik, nagyon sok tényező befolyásolja, de úgy vélte, a korrekt döntés csak a tiltás visszavonása lehet.
RMDSZ-es bojkott a tanácsülésen
A katolikus gimnázium ügyében csütörtökön a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója is állásfoglalást tett közzé, melyben rámutatnak: „a Maros megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által korábban elküldött iskolahálózatról, amelynek eredményeként nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Líceum és a Református Kollégium sem kapta meg az úgynevezett »aviz conformot« – jóváhagyási nyilatkozatot\".
Kifejtik, az iskolahálózat végelegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, ez a döntés pedig az RMDSZ álláspontja szerint nem tűr további halasztást. „Lévén a tanfelügyelőségi döntést írásos formában csak a tegnapi nap folyamán, azaz március 29-én véglegesítették, és csak a mai nap iktatták a polgármesteri hivatalnál, így procedurális szempontból a frakciónak nem maradt elég ideje egy sürgősségi határozattervezet benyújtására. Ezért kezdeményezzük, hogy a következő hétre hívjunk össze egy sürgősségi tanácsgyűlést, melynek első napirendi pontja az iskolahálózatról szóló határozattervezet\" – olvasható az RMDSZ honlapján csütörtökön közzétett állásfoglalásban.
Eszerint „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként\" az RMDSZ-frakció nem vett részt a tanács csütörtöki ülésén. „Mind a tanfelügyelőség, mind az önkormányzat egymásra mutogatnak és csak nyilatkozatok szintjén szeretnék megoldani a több hónapja húzódó bizonytalan helyzetet. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban a magyar közösség türelmét teszik próbára és visszaélnek akaratával. Nem vagyunk hajlandóak több adminisztrációs kifogást meghallgatni!\" – jelentik ki az RMDSZ-frakció tagjai. Rámutatnak, felkérik „a helyi tanács összes politikai pártját, hogy amennyiben igaz, hogy mindenki megoldást keres erre a helyzetre\", a tanács egyöntetűen szavazza meg az iskolahálózatot.
Egy amerikai online magazin, a The Manual Európa legszebb városai közé választotta Brassót. A turisztikai toplistán a barcasági város Lisszabon után a második helyen szerepel, megelőzve Bécset, Salzburgot vagy éppen Velencét.
Az Európai Bizottság nem veszi komolyan sem a feladatait, sem saját közösségeit – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó. Szili Katalin arra reagált, hogy az Európai Bizottság elutasította a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését.
A Szatmár megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Nicolae Ceauşescu népszerűsíthették egy óvodában, Szatmárnémetiben – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
A Transilvania Trust Alapítvány 2025. szeptember 21-én, vasárnap 11 és 17 óra között ismét Bánffy Napot szervez a bonchidai kastélyban – tájékoztattak a szervezők.
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – közölte a Hargita megyei prefektúra.
Egy éjszakán át tartó mentőakció után megtalálták a hegyimentők azt az ukrán állampolgárt, aki a Máramarosi-havasokon keresztül lépte át a román határt, és kedden segítséget kért a román hatóságoktól.
A bányakatasztrófa által sújtott székelyföldi Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.
Súlyosan ittas állapotban gépkocsit vezető sofőr csapódott autójával egy hídfőnek Fehér megyében. Az 50 éves részeg férfit őrizetbe vette a rendőrség.
Újabb fordulatot vett a Maros fölött épített vadonatúj ferdekábeles híd története: a javítási munkálatok leállítását kérték azok a csődbiztosok, amelyeket a kivitelező, a PAB România vállalat ideiglenes adminisztrátoraiként jelölt ki a bíróság.
Holtan találtak kedden a szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát.