Az autóbusz hűtőfolyadékától szenvedtek égési sérüléseket csütörtök reggel a munkahelyükre tartó kerelőszentpáli munkások – tájékoztatott Cristian Virag, a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője.
2018. július 19., 10:102018. július 19., 10:10
Az illetékes az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint elmondta, a busz hűtőrendszere meghibásodott és a hűtőfolyadékot a munkásokra fröcskölte.
A busz valamennyi utasa munkahelyére igyekvő munkás volt. Egyelőre nem világos, mi okozta a jármű berendezésének meghibásodását.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
szóljon hozzá!