2011. február 16., 10:142011. február 16., 10:14
„Az elnök úr elhanyagolta az évi beszámolási kötelességét – nem az első eset –, és ezáltal azt a képet festi, hogy valójában a tagoknak nincs szerepük azon a ponton túl, hogy voksolnak rá” – olvasható a 177 kézjeggyel ellátott beadványban, amelyben arra is kitérnek, hogy szerintük az elnök több esetben is szabálysértést követett el, amikor a tagság megkérdezése nélkül hozott döntéseket. Ugyanakkor nehezményezik, hogy az elnök módosítana a helyi szervezet alapszabályán a tagság megkérdezése nélkül. Egyed Zsolt hangsúlyozta: sem ő, sem a többi aláíró nem az RMDSZ ellen van, csupán egy közgyűlés összehívását kérik, ahol megbeszélhetik közös dolgaikat. „Ne csak akkor legyünk jók, ha szavazni kell, hanem vegyenek figyelembe olyankor is, amikor kérdéseink vannak a tevékenységgel kapcsolatosan” – szögezte le a politikus.
Barti Tihamér, az RMDSZ gyergyószentmiklósi elnöke lapunk kérdésére elmondta, furcsállja a kérést, ugyanis múlt év decemberében megtartotta évértékelő beszámolóját a tagságnak, sőt több mint száz személynek e-mailben is elküldte. Azt sem érti, hogy a tagok miért tiltakoznak az alapszabály módosítása ellen. „Február végén RMDSZ-kongresszusra kerül sor, ahol alapszabály-módosítás is lesz, s e szerint muszáj lesz kiigazítani a helyi szervezet szabályzatát” – mondta Barti kifejtve, hogy örül a beadványnak, mert ez azt jelzi, hogy a tagság érdeklődik a munkája iránt. Mint mondta, igyekszik kideríteni az aláírók címét is – ugyanis ez hiányzik –, és mindenkinek válaszol a beadványra.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.