Hirdetés

Kiélezett harc várható

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad: Ilie Bolojan kormányfőtitkár liberális jelöltként pályázik a polgármesteri székre. Minden bizonnyal szoros küzdelem során dől majd el, ki vezeti Nagyváradot a júniusi helyhatósági választások után, ugyanis tegnap Ilie Bolojan kormányfőtitkár is bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben indul a polgármesteri tisztségért.

Pap Melinda

Pap Melinda

2008. március 11., 00:002008. március 11., 00:00

A volt Bihar megyei prefektus hosszas latolgatás után döntött, és mint mondta, a közvélemény-kutatások eredményei – melyek szerint nagy népszerûségnek örvend a lakosság körében – késztették arra, hogy elfogadja a jelölést. „Erkölcsi kötelességem, hogy egy életképes alternatívát nyújtsak mindarra, ami jelenleg Nagyváradon történik\" – mondta a Fekete Sas Szállodában tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Mint mondta, úgy érzi, a Nagyvárad jelképeként is számon tartott épület megfelelõ környezet ahhoz, hogy a város jövõjérõl beszéljen.

A kormányfõtitkár ismert nagyváradi vállalkozókból, pedagógusokból, orvosokból és közintézmények vezetõibõl álló 27 fõs csapattal érkezett, az õ segítségükkel kívánja megvalósítani az „Együtt felvirágoztatjuk Nagyváradot\" politikai projektet. Mint mondta, április közepéig konkrét programot készítenek. „Nem vagyunk nihilisták, értékeljük az eddigi megvalósításokat, de megmondjuk majd, hogy mi mennyibe került, és hogy milyen esetekben hoztak rossz döntéseket\" – mondta a kampány kapcsán a jelölt.

Az élesdi születésû Bolojan jelzáloghitellel ingatlant vásárolt Nagyváradon, és hamarosan megkapja új személyazonossági igazolványát. Mint mondta, a miniszterelnökkel való egyeztetés után lemond kormányfõtitkári tisztségérõl. A PNL-be is be kell iratkoznia, mivel prefektussá való kinevezésekor le kellett mondania párttagságáról. Bolojan amúgy ekkor tett szert népszerûségére, miután a prefektusi hivatalhoz tartozó intézményekben polgárbarát ügyintézést vezetett be. Ezért nagy esélye van arra, hogy megtörje a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) utóbbi két választáson megszerzett hatalmát.

Ehhez Mihai Groza megbízott polgármesterrel kell felvennie a versenyt. A PD-L hosszas latolgatás után döntött Groza mellett, miután Petru Filip korábbi polgármester, EP-képviselõ elutasította, hogy egy esetleges újabb mandátum fejében visszatérjen Brüsszelbõl. Groza mellett Mircea Matei helyi tanácsos az alpolgármesteri, míg Marcel Boloº, az ingatlankezelõ igazgatóság vezetõje a városgondnoki feladatokat látná el. A polgármesteri székért eddig hivatalosan másik hat jelölt is versenybe szállt: Dan Matei (Szociáldemokrata Párt), Traian Bodea (Konzervatív Párt), Decebal Hanaº (Kereszténydemokrata Parasztpárt), Dan Pãcalã (Új Generáció Pártja), illetve Dorel Vesa és Cãlin Raita függetlenek.

Az RMDSZ valószínûleg idén is Biró Rozália alpolgármestert indítja, de ez az elõválasztások után nyer bizonyosságot. „Szándékomban áll újra megpályázni a tisztséget\" – közölte a Krónikával Biró Rozália, hozzátéve, még nem nyújtotta be jelentkezését, és váradi elnökként nincs tudomása arról, hogy más megtette volna; erre péntekig, március 14-éig van lehetõség. A Magyar Polgári Egyesületnek (MPE) nem áll szándékában saját jelöltet indítani, közölte lapunkkal Kóródi László elnök. Mint mondta, az MPE a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben indul Bihar megyében, és nem vesz részt az RMDSZ szervezte elõválasztáson, ellenben hajlandó koalíciós listán indulni a szövetséggel, amirõl folynak a tárgyalások. „Azt szeretnénk, ha számbelileg és minõségileg is növelni tudnánk a magyar önkormányzati képviselõk számát\" – mondta. Biró Rozália lapunknak megerõsítette, az RMDSZ nem zárkózik el a koalíciós listától, de erre formai okok miatt csak abban az esetben kerülhet sor, ha valóban bejegyzik az MPP-t.

(fotó: Fried Noémi Lujza)


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés