Hirdetés

Kezdődik az érettségi: hétfőn a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indul a megmérettetés

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Hétfőn kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre 136.087 végzős iratkozott fel. Közülük 116.316-an idén, 19.771-en korábbi években fejezték be tanulmányaikat – tájékoztat az Agerpres.

Hírösszefoglaló

2019. június 29., 11:162019. június 29., 11:16

2019. június 29., 21:252019. június 29., 21:25

Hétfőn román nyelv és irodalomból mérik fel a végzősök tudását, kedden anyanyelvből, szerdán a szaknak megfelelő kötelező, csütörtökön pedig a választott tantárgyból írásbeliznek.

Az eredményeket július 8-án délig közlik, és ugyanaznap 12 és 16 óra között lehet óvást benyújtani. Az óvások utáni végleges eredményeket július 13-án ismertetik.

Hirdetés

Az írásbeli vizsgákon képes személyazonosító okmány felmutatásával lehet részt venni.

A jelentkezőket 7.30 és 8.30 óra között engedik be a terembe, és a tételek kiosztásától számítva három óra áll rendelkezésükre ezek kidolgozására.

A vizsgázók kizárólag kékkel író tollat vagy golyóstollat használhatnak, valamint ceruzát és rajzeszközöket a rajzok elkészítéséhez. Semmiféle, számolásra alkalmas eszköz nem lehet náluk, és csak a teremben kiosztott papírt használhatják.

Minden termet megfigyelő kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más elektronikus kommunikációs/számoló eszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk.

Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión, és a korábban szerzett jegyeiket, minősítéseiket sem ismerik el.

A tanügyminisztérium létrehozott egy ingyenes telefonvonalat – 0800801100 –, amelyen jelenteni lehet bármilyen, az írásbeli vizsgával kapcsolatban észlelt rendellenességet. A szám július 1-je és 4-e között lesz hívható 8-tól 16 óráig.

A sikeres vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
Hirdetés