
A kosárfonás fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők a kolozsvári képzésen
Fotó: Kézműves Alkotóház Szászrégen
„Mesterségkóstoló” elnevezésű programsorozatát indítja el az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány: a havi rendszerességgel megszervezett esemény célja, hogy egy-egy hétvége alkalmával különböző mesterségekkel ismertessék meg az érdeklődőket.
2024. november 06., 09:302024. november 06., 09:30
Az első alkalmat november 10-én tartják Kolozsváron, a meghívott Ráduly János, a Hargita megyei Siménfalván élő kosárfonó.
A 9 és 17 óra között tartandó esemény helyszíne az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székhelye, a Főtér 29. szám. A helyek száma korlátozott, ezért a képzésen való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges. Jelentkezni a lakatos.eszter@ehh.ro e-mail címen lehet. További részletek a Facebook-eseménynél találhatóak.
Ráduly János, a Hargita megyei Siménfalván élő kosárfonó mester
Fotó: Facebook/Ráduly János
Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.
Ma már unokáim is tudnak kosarat fonni: 2–3 éves korukban már hántották a vesszőt, azzal játszottak. Később, amikor pénzt akartak kérni, mondtam, hogy fonjanak kosarat, és megveszem tőlük a kész terméket. Kicsi korukban megtanulták, hogy a pénzért meg kell dolgozni” – nyilatkozta a mester.
Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

Székelyföld szívében, Siménfalván él Ráduly János kosárfonó, aki kiérdemelte a Kosárfonás kiváló mestere címet. Apai ágon negyedik generációként viszi tovább kézműves mesterségét, ami több mint száz éve vált családjukban hagyománnyá.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!