Az idegenforgalmi szakember tájékoztatása szerint a hazai üdülőhelyek közül a legnépszerűbbnek – az előző évekhez hasonlóan – a kiterjedt faluturisztikai hálózattal rendelkező vidékek bizonyulnak, mint Törcsvár környéke, Bukovina, valamint Máramaros, s idén először irányul többek figyelme Olténia északi részére. A külföldi célpontok közül Bulgáriát, illetve Görögországot, vagy a nagy európai városokat – Párizst, Barcelonát vagy Athént – választották a legtöbben. Romániában egy személynek egy panzióban eltöltött éjszakáért átlagosan 80-100 lejt kell fizetnie, míg a szállodákban ez az ár elérheti az 50-70 eurót is. A román tengerparton egy éjszakai szállás 401-70 euró körül mozog, hasonló ellátásért és komfortért Bulgáriában mindössze 25-30 eurót kérnek, tájékoztatott Traian Bădulescu, az Utazási Irodák Országos Szövetségének szóvivője.
Ezzel szemben a szatmáriak az előző évekhez hasonló arányban utaznak el a húsvéti minivakációban. Többségük napos kirándulásokat foglalt le, olyanokat, amelyek a rövid vakáció alatt is kifogástalan kikapcsolódást nyújthatnak. „A magyarországi wellness-hétvégék a legkeresettebbek, de több belföldi körutazást is eladtunk. Emellett többen választottak 3-4 napos távolabbi, főként repülővel megközelíthető úti célt is” – közölte lapunkkal Tóth Tímea, a szatmárnémeti Solarex Tours utazási iroda vezetője.
Az itthoni üdülőközpontok közül a gyógy- és termálfürdők a legkedveltebbek, így azok a szatmáriak, akik nem a locsolók vendéglátásával kívánják tölteni az ünnepet, Herkulesfürdőn, Félixfürdőn, Püspökfürdőn, esetleg Parajdon vagy Szovátán pihenik ki a munkanapok megpróbáltatásait.
| Míg tavaly ilyenkor alig több mint a fele volt foglalt a püspökfürdői (Május 1.) Perla Hotel szobáinak, az idei húsvéti hosszú hétvégére már most nem lehet szállást foglalni ott – mondta el a Krónikának Vivana Ştefan kapcsolattartó. A Bihar megyei fürdőhely egyik legelegánsabb szállodája a nagypéntektől keddig tartó időszakra kedvezményes csomagot hirdetett. A hotel normál árai közül a legolcsóbb ajánlatot figyelembe véve egy személynek három éjszakára 108 eurót kellene fizetnie, a húsvéti csomag azonban két személyre 185 euróba kerül. Ez nem csak a szállást foglalja magában: a vendégek a reggelin kívül bejárást kapnak a szálloda medencéihez és minden egyéb kikapcsolódási lehetőséget igénybe vehetnek, valamint egy-egy masszázs is jár nekik. Ezeken kívül a feltámadás éjszakáján svédasztalos vacsorára hivatalosak, húsvét vasárnapján pedig egy hagyományos ételekből álló ünnepi ebéd várja a vendégeket piros tojással és bárányhússal. A Perla idei húsvéti vendégei egytől-egyig romániaiak, ám egyikük sem a környék lakója – magyarázta el Vivana Ştefan. „Valamennyien az ország északi részéből érkeztek, legtöbben Iaşi-ból és Suceaváról, kisebb-nagyobb csoportokban, szervezetten” – részletezte. Az idegenforgalmi szakember úgy látja, a Bihar megyei turisták az országos tendencia ellenére még mindig elsősorban Magyarországon töltik a szabadidejüket, és ritkábban választanak hazai célpontot, amikor üdülni mennek. |
„Tavaly az ideihez hasonló mennyiségű utazást adtunk el, ezen a téren egyáltalán nem érezni a pénzügyi világválság hatásait. Sőt, olyan egzotikus útjaink is voltak, amelyekre már egy hónappal előre elkeltek a helyek, így a klienseket át kellett irányítanunk más üdülőövezetekbe, mert túl sok foglalás érkezett a legforgalmasabb célpontokra” – tette hozzá Tóth, aki szerint mindenkinek találtak megfelelő üdülési lehetőséget, de a telítettség miatt volt, aki lemaradt az előre eltervezett úti céljáról.
Az irodavezető adatai alapján a külföldi kirándulásokat keresők nagy része olyan déli kirándulóhelyeket választ, ahol már áprilisban is lehet fürdőzni, így Tunézia, Mallorca, Egyiptom és Tenerife kifejezetten keresett állomások. A szezoneleji kedvező áraknak köszönhető, hogy a 4 napos hosszú hétvégén egyre többen választanak üdülést az ünnepi sütés-főzés helyett. Egy magyarországi wellness-csomag ára például 150 eurónál kezdődik, amely a frissítő kezelések mellett félpanziós ellátást tartalmaz, és a vendégek 3-4 csillagos szállodában kapnak szállást. A hasonló szolgáltatást nyújtó, egzotikus helyszínű szezonnyitó ajánlatok 500 eurós személyenkénti árral indulnak.
Azok, akik a húsvéti munkaszüneti napok mellett nem szeretnének plusz szabadságnapokat kivenni, a közeli európai nagyvárosokat látogatják meg. „Kedveltek az európai körutazások, és a városnéző kirándulások. Sokan Prágában, Bécsben vagy Pozsonyban szeretnék tölteni a húsvétot. Mások az idegenvezetős Spanyolországi utazásokat részesítik előnyben” – részletezte Tóth.
Székelyföldre több turista látogat a húsvéti ünnepekre, azonban a helybéliek inkább otthon maradnak, és a hagyományokhoz híven, családban ünneplik meg a keresztények legfontosabb ünnepét. Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai egyesület Kovászna megyei elnöke a Krónika kérdésére elmondta, a háromszéki panziók mintegy negyven százalékát foglalták le a húsvéti időszakra. A vendéglátó tulajdonosok abban bíznak, hogy ez az arány a következő napokban növekedni fog, miután székelyföldi ajánlatokat a március 24-26. között a bukaresti turisztikai vásáron népszerűsítették.
Daragus Attila közölte, a tavalyhoz képest általában nem emelték az árakat, egy három margarétás panzióban egy éjszakára a szoba reggelivel együtt 100 lejbe kerül, míg a két margarétásban a szoba 30 lej. Azok a panziótulajdonosok akik mégis megpróbálkoztak a drágítással, kevés vendégre számíthatnak, véli a szakember. Mint elmondta, akik úgy döntenek, hogy valamely háromszéki panzióban töltik a húsvéti ünnepeket, általában hagyományos menüre számíthatnak, piros tojással, báránysülttel, tárkonyos báránylevessel, kaláccsal, sonkával, pálinkával, borral. Az előző években is általában 70 százalékban foglalták le a szálláshelyeket. Daragus ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a panzióknak áprilisban még az Egy hét a hegyekben mottóval, kedvezményes áron meghirdetett program jelenthet némi bevételt.
Ştefan Joós, a sepsiszentgyörgyi Suntravel utazási iroda tulajdonos-igazgatója is megerősítette azt, hogy a székelyek inkább otthon, családban ünnepelnek. Lapunk kérdésére elmondta, eddig mindössze egyetlen külföldi utat adtak el, a hajdúszoboszlói termálközpontba vásárolt egy család fejenként 150 euróért egy kirándulást. Joós tapasztalata is az, hogy az erdélyiek általában nem utaznak el húsvétkor, ebben az időszakban inkább a bukarestiek használják ki utazásra a hosszú hétvégét. Az iroda több húsvéti ajánlattal várja az ügyfeleket, a hazai panziókban a teljes ellátás egy főre 450 lej három napra, Görögországba 120-130 euró, Izraelbe 600-700 euró, valamennyi ajánlat tartalmazza az ünnepi ebédet vagy vacsorát. Az utazási irodában mégis inkább a nyári ajánlatok iránt érdeklődnek és azokat foglalják le, tájékoztatott Joós.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.