Hirdetés

Kevés barátot szerzett a Jobbik

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Első határon túli baráti körét alakította meg Marosvásárhelyen a szélsőjobboldali pártként elkönyvelt magyarországi Jobbik. A hétvégére meghirdetett eseményre közel húsz szimpatizáns gyűlt össze a Szegedi Csanád EP-képviselő irodájába. A baráti körbe beiratkozottak párttagságot is nyertek, függetlenül attól, hogy Erdélyben valamelyik politikai alakulatnak a tagjai vagy sem. Marosvásárhely után a Jobbik az idén még Baróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szeretne baráti köröket alakítani.

Szucher Ervin

2010. augusztus 08., 13:262010. augusztus 08., 13:26

Stílusosan, fehér ingben és vitézkötéses Bocskai-mellényben fogadta a Jobbik első határon túli baráti körének alakulására érkezőket a párt európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. A Marosvásárhely központjában bérelt negyedik emeleti kis irodát közel húsz, többnyire helybéli, illetve a városban tanuló fiatal érdeklődő töltötte meg. A közép- valamint az idősebb korosztályt nagyjából egy-egy személy képviselte. A bemutatkozásból és a beszélgetésből hamar kiderült: senki nem akar kimondottan politizálni. Az összeseregletteket a közösségért való tenni vágyás vezényelte a baráti kör alakuló ülésére.

Az érkezők nem is tudták: belépésükkel párttagságot is nyernek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság közérzetének javulása érdekében mielőbb tenni kell. Valami olyasmit, amit a romániai magyar pártok nemigen vállalnak fel – állapították meg az ifjak. Ezt hangoztatta Szegedi Csanád is, aki úgy érzi, a jobbikosoknak be kell kapcsolódniuk a város közéletébe. „Nem politizálni, hanem első sorban megemlékezéseket, kulturális eseményeket szervezni akarunk. Ugyanakkor, amikor és ahol szükség van, a város magyarsága érdekében is hallatjuk majd szavunkat” – mondta a házigazda szerepébe került vendég. Szegedi gyorsan hozzáfűzte: a Jobbik Baráti Köre majd a románsággal való jó együttélés jegyében próbálja a magyar érdekeket képviselni.

Hogy miért éppen Marosvásárhelyen, és a közeljövőben talán Baróton, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és más erdélyi településeken? „Azért, mert a Jobbik egy határokon átívelő párt, amely Budapesten az erdélyi magyarságnak is meg szeretne felelni” – magyarázta a Szegedivel együtt érkező Novák Előd országgyűlési képviselő. Ilyen tekintetben a jobbikosok már is van, mire büszkélkedjenek – hangsúlyozta a két fiatal politikus, majd a Trianon-emléknap és a tanulók határon túli, egykori magyar területre való kirándulások állami finanszírozásának a megszavazását nevezte a parlamentben eltöltött első néhány hónap legnagyobb eredményének.

Nem népes, de lelkes tábor

A baráti kör alakuló ülése előtt Szegediék mintegy tíz-tizenöt személyre számítottak, végül tizenheten gyűltek be a képviselői irodába. „Az egyik barátom javaslatára iratkoznék be a Jobbikba. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy ezek a fiatalok a nemzeti érzelmekre és értékekre alapozva, kissé másként, főként a közösségért politizálnak, nem mint azok, akik húsz-harminc éve képtelenek megválni székeiktől” – érvelt belépése mellett egy neve elhallgatását kérő fiatal. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja névvel is tagsági minőségét, a huszonéves fiú környezete előítéleteire hivatkozott. Mint mondta, meghökkenésére még azok közül is, akik kimondottan magyar érzelműek, visszahúzódást tapasztalt. „Az egyik unokatestvérem megpróbált lebeszélni a baráti körbe való belépésről, mondván, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy anyai nagyanyánk román volt?” – mesélte a fiatalember.

Konzervatívok: nem kell a Jobbik Romániában

A Konzervatív Párt (PC) kéri a román hivatalos vezetést, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szegedi Csanádot. Bogdan Diaconu PC-alelnök szerint erre azért van szükség, mivel a jobbikos EP-képviselő „uszította” a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára és követeljék az autonómiát. „Veszélyes precedenst teremt ez az uszítás. Kérjük a hatóságokat, hogy ne nézzék tétlenül a Románia szétdarabolását célzó uszításokat és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Szegedi Csanádot” – írta vasárnapi közleményében Diaconu.

„Mi ez a Jobbik párt, amely idejön, hogy kioktassa Romániát? A Jobbik elnevezése hasonlít a Csillagok háborújának egyik szereplőjére, Jabbára, akihez kapzsiságában hasonlít is. Ha a magyar politikusok Románia egy részét akarják, nem szabad elfelejteniük, hogy ez a föld a románoké, akárcsak századokkal ezelőtt, amikor ők barbárokként elözönlötték ezt a vidéket” – fogalmaz a PC alelnöke.

A PC alelnöke úgy véli, a romániai Jobbik-szervezetek létrehozása Erdély egy része autonómiájának támogatása céljából „nyílt támadás” a román alkotmány és az állam ellen. Ezért a konzervatívok kérik, hogy a hatóságok tiltsák be a Jobbik romániai tevékenységét.

A közép- és az idősebb nemzedék távolmaradására vonatkozó felvetésre Vitus Örs irodavezető derűlátóan reagált. Mint mondta, a péntek esti csak az alakuló ülés volt, még sokan csatlakozhatnak a baráti körhöz, és egyébként is számítanak a tapasztaltabb személyekre. Hozzátette: az iroda mindössze másfél hónapos működtetése alatt több mint kétszázan megfordultak az Ifjúsági utca 2. szám alatti épületben, jobbára idős emberek. Kíváncsian kérdeztük, egy magyarországi párt brüsszeli képviselője miként segíthet egy romániai magyarnak. „Többnyire jogi tanácsadással. Az az igazság, hogy olyan kérdésekkel fordultak eddig hozzánk, amire eleve lenne megoldás, csakhogy az emberek nem tudják, hova menjenek – látta be Szegedi Csanád, aztán elszólta magát: – A többség lényegében gratulálni jött az irodanyitáshoz”.

Örültek „a Spielmannok támadásának”

Felvetésünkre, hogy a megjelent tizenöt-húsz személy kissé nem kevés a több száz értelmiségihez képest, akik a nyár elején a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen aláírásukkal tiltakoztak, Vitus Örs irodavezető határozott nemmel válaszolt. „Nem tudom, hogy az aláírók mennyire értelmiségiek, mint ahogy azt sem, hogy valóban több százan vannak-e. Mindaddig, amíg a listán Michael Jordan vagy Biszku Béla neve is szerepel, akik közül egyik sem értelmiségi, de még csak nem is vásárhelyi, nem hinném, hogy ezt a tiltakozást komolyan kellene venni. Egyébként Kézdivásárhely polgármestere és mások is tiltakoztak amiatt, hogy valaki az ő nevükben is aláírta az elektronikus formában közlekedő levelet” – fejtette ki Vitus Örs.

Irodavezetője eszmefuttatását Szegedi Csanád azzal toldotta meg, hogy ugyanúgy, ahogy Magyarországon az SZDSZ és az MSZP támadásai elismerést jelentenek a Jobbik számára, „Erdélyben a Spielmannok támadása” is felér a dicsérettel. Kérdésünkre, hogy EP-képviselőként, azon kívül, hogy a tiltakozást kezdeményező Spielmannok egyike zsidó származású, még mit tud Sebestyén Spielmann Mihályról, Szegedi szintén kérdéssel válaszolt: „Spielmann zsidó? Nem tudtam.” Marosvásárhely és egyben Erdély egyik legelismertebb történésze és könyvtárosa, a Teleki Téka vezetője, Sebestyén Spielmann Mihály közíró volt az első, aki az iroda megnyitása után a Népújság hasábjain az auschwitzi áldozatok, valamint félig kiirtott családja nevében tiltakozott az ellen, hogy Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben a Jobbik irodát vagy bármi egyebet nyisson.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés