2008. május 14., 00:002008. május 14., 00:00
Csinta Samu tegnapi sajtótájékoztatóján minden sepsiszentgyörgyi jelölt nevében megkövette a helyi önkormányzat alkalmazottait, amiért Antal Árpád „otrombán megsértette őket, semmibe véve eddigi munkájukat”. Csinta ezzel arra utalt, hogy ellenfele korábban kijelentette, ha megnyeri a választásokat, a városházán „Itt nem fogadunk el kenőpénzt!”, illetve „Itt nem kell kenőpénzt adni!” feliratú táblákat helyez ki. Ez megalázó a városháza alkalmazottai számára, hiszen azt sugallja, hogy a polgármesteri hivatalban csupa korrupt ember dolgozik, hangsúlyozta Csinta, aki biztosította a városháza alkalmazottait, hogy számít a munkájukra. Az MPP polgármesterjelöltje szerint furcsa ezt egy olyan ember szájából hallani, aki parlamenti képviselőként megpróbálta megfélemlíteni, majd lefizetni az őt gyorshajtáson tetten érő rendőrt. Mint mondta, Antal Árpád tervezett panaszirodája is a besúgórendszert erősítené, szerinte ehelyett olyan önkormányzati munkarendet kellene bevezetni, amely minimálisra csökkenti, majd megszünteti a panaszokat.
Az RMDSZ polgármesterjelöltjének hivatali korrupcióra vonatkozó kijelentése ellen Albert Álmos leköszönő elöljáró, a szövetség alsó-háromszéki elnöke is tiltakozott. Tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „a polgármesteri hivatal több száz alkalmazottjának becsületét kell megvédenie”, hiszen az elmúlt tizenöt évben csak két ízben értek kenőpénz elfogadásán városházi alkalmazottat, és mindkét esetben azonnal elbocsátották az illetőket. Vannak sürgősségi díjjal zajló ügyintézések, de ilyenkor számlát adnak, illetve a pénzügyi osztályon fel kell gyorsítani az ügyintézést, mert ebben az esetben lehet oka panaszra a lakosságnak, tette hozzá Albert Álmos.
Mint arról beszámoltunk, Antal Árpád korábban kijelentette, egy március–április folyamán készített közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyiek 62 százaléka szerint a város közintézményeiben jelen van a kiskorrupció, kenőpénz fejében lehet hivatali ügyeket intézni. Antal Árpád ezért megnyitotta városi panaszirodáját, amelyet a választások után intézményesíteni szeretne, és ahová olyan személyeket vár, akik korrupciós eseteket észleltek a városházán vagy más közhivatalokban.
K. Zs.
Csinta Samu kultúrvárost akar
A térség kulturális fővárosává kell tenni Sepsiszentgyörgyöt, fogalmazták meg kulturális programjukat a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi jelöltjei. Csinta Samu polgármesterjelölt kifejtette, hogy a városmarketing leghatékonyabb eszköze a művelődés. Sepsiszentgyörgyön egyedülálló kulturális értékek jöttek létre, mint a Tamási Áron Színház, a Háromszék Táncegyüttes, a pezsgő kórusmozgalom, a jól szervezett fotós- és képzőművész-társadalom, a Székely Nemzeti Múzeum, a Bod Péter Megyei Könyvtár. Ezek meghívóbázisként is működhetnének, amelyekre alapozva „fel lehet építeni” egy kulturális fővárost, hangsúlyozta. A művészek olyan egyetemes üzenetet közvetíthetnek, amely a beruházókhoz is eljuttatja a város hírét, tette hozzá. Váta Lóránt színész, az MPP sepsiszentgyörgyi tanácstagjelöltje is arra hívta fel a figyelmet, hogy a meglevő szellemi értékeket ki kell használni, hiszen ezekre az elmúlt időszakban egyáltalán nem figyeltek.
Vajda Lajos a vadászházak megvásárlására ösztönöz
A háromszéki önkormányzatoknak meg kellene vásárolniuk a területükön lévő vadászházakat, protokollvillákat és az azokhoz tartozó területeket, jelentette ki Vajda Lajos. A Kovászna Megyei Tanács alelnöke, független tanácselnökjelölt tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: számításai szerint Háromszék területén legalább tíz kihasználatlan, jogilag nem tisztázott tulajdonjogú vadászház és protokollvilla van. A területeket ugyan visszaigényelték volt tulajdonosaik, az épületek viszont az erdészet vagy a halász-vadász egyesület gondnokságában vannak. Vajda Lajos elmondta: elsősorban a tulajdonjog kérdését kell tisztázni, majd az önkormányzatoknak meg kellene vásárolniuk az épületeket és a hozzájuk tartozó területeket, és be kellene iktatniuk ezeket a település turisztikai ajánlatába. Vajda szerint jelenleg Rétyen, Zágonban, Zabolán, Kommandón, Bodvajban és Gelencén vannak olyan vadászházak, amelyekbe turistákat lehetne fogadni. Emellett Kovásznán és Erdőfülén protokollvillák találhatók, amelyeket korábban a Ceauşescu házaspár fogadására építettek. Közülük a legismertebb, a kovásznai Tündérvölgyben levő villa az Állami Protokollügynökség kezelésében van, ott szállásolják el a megye rangos vendégeit, például Traian Băsescu államfőt. A kovásznai önkormányzat több ízben is jelezte, hogy átvenné és turisztikai célokra használná az ingatlant.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.