
Két lehetőség. A sótermelők szövetsége szerint meg lehet próbálni stabilizálni a parajdi sóbányát, de akár új tárnákat is lehet nyitni
Fotó: Csató Andrea
Az Európai Sótermelők Szövetségének szakértői felmérték a helyzetet a parajdi sóbányában, és két lehetőséget vázoltak fel: az egyik a meglévő bánya megmentése és stabilizálása, a másik pedig egy új tárna megnyitása a látogatók és a termelés számára – tájékoztatott csütörtök este a Hargita megyei prefektúra.
2025. június 13., 08:252025. június 13., 08:25
„2025. június 12-én újabb operatív megbeszélésre került sor, amelyet munkamegbeszélés követett az Európai Sótermelők Szövetségének két szakértőjével, akik tegnap érkeztek Parajdra. A szakértők a helyzet megvizsgálása után ismertették megállapításaikat és ajánlásaikat.
Felajánlották szakértelmüket és segítségüket a modellezésben és a veszélyeztetett terület pontos meghatározásában” – közölte a kormányhivatal.
A tájékoztatás a Salrom országos sótársaság és a megbízott kivitelező által a Korond-patak ideiglenes elterelése érdekében végzett munkálatok helyzetére is kitért.
Mint arról beszámoltunk, a szerdai munkálatok során a kivitelező lebontotta a külföldi szakértők javaslata nyomán megépített két ideiglenes fenékküszöböt, amelyek célja a vízhozam csökkentése volt, ennek nyomán akkora mértékben megnőtt a Kis-Küküllő sótartalma – ebbe folyik bele a Korond-patak –, hogy több part menti településen fel kellett függeszteni a vízszolgáltatást.

Tánczos Barna pénzügyminiszter a bukaresti kormány csütörtöki ülésén az Országos Sóipari Társaság és a Vízművek vezetőinek menesztését kezdeményezte a parajdi helyzet súlyosbodása miatt.
Ami a bányában napközben mért sótartalmat illeti, csökkenés tapasztalható.
A monitoring azt mutatja, hogy a vízhőmérséklet állandó, ahogy a metánkoncentráció is.
A tájékoztató kitér a Román Nemzeti Vízügyi Hivatal beavatkozására is, miután nőtt a Korond-patak sótartalma a földalatti omlások és a területen végzett munkálatok nyomán.
„A mutatók túlzott növekedését állapították meg, ami a 2025.06.08-án, vasárnap épített, feljebb lévő küszöb elbontásának és a helyi földalatti omlásoknak tudható be, amelyek nagy mennyiségű vizet szorítanak ki, ami a patakba kerül, valamint annak, hogy egy új, nem vízzáró mederbe terelték, ami közvetlenül a sórétegen keresztül vezet, így a bányavíz közvetlenül a patakba kerül, valószínűleg a hidrosztatikai szintek kiegyenlítődéséig” – közölték.
– közölte a prefektusi hivatal.
Ugyanakkor a gazdasági minisztérium intézkedéseket hajt végre a parajdi üzleti szféra támogatására, a turizmus és a vendéglátóipar számára nyújtott de minimis támogatások révén.
A Salrom azt is felajánlotta, hogy a jövőben a parajdi sóbánya turisztikai területén korábban tevékenységet folytató cégek bérleti díj felszámítása nélkül áthelyezhetik tevékenységüket az ország bármelyik másik sóbányájába.

Több szakaszon is halpusztulást okozott a Kis-Küküllőn, hogy a parajdi sóbányánál zajló patakelterelési munkálatok miatt megnőtt a Korond-patak sókoncentrációja. A térségben ökológiai vészhelyzet alakult ki.
Mint megírtuk, a Kis-Küküllő vizét a Bözödújfalusi-víztározóból és a és a zeteváraljai tározóból kiengedett vízzel hígítják.
Mint Erdőszentgyörgy polgármestere, Szász Levente Loránd a Székelyhonnak elmondta, a vízügyi szakemberek arról tájékoztatták, hogy szerda délután, amikor kiderült, hogy jelentősen megnövekedett a sókoncentráció a Kis-Küküllőben,
a Bözödújfalusi-víztározóból másodpercenként 5 köbméternyi vizet engedtek bele a folyóba, majd estétől ezt a duplájára növelték.
Csütörtökön kora délután is tíz köbméternyi vízzel hígították másodpercenként a Kis-Küküllőt. A polgármester nem tudta megmondani, hogy ez mennyi ideig történik majd, de szerinte
A parajdi sóbánya közelében a Korond-patak vizében literenkénti 30 grammos sótartalmat mértek, mely tovább folyva egyre hígul, és Nagylaknál hagyja el Romániát.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
szóljon hozzá!