2008. március 13., 00:002008. március 13., 00:00
Amint arról beszámoltunk, a gyimesfelsoloki fiú holttestére unokatestvére talált rá, akivel együtt bérelte a lakást. „Nagyon súlyos, hogy egy diák úgy távozott az osztályból és az iskolából, hogy a tanár meg sem kérdezi, mi készteti erre, nem próbálja megakadályozni, szóba állni vele. Elégedetlenek vagyunk az osztályfonök magatartásával is, aki, látva, hogy a fiú szülei nem jelennek meg a szüloértekezleteken, nem érdeklodött a sorsa felol. Kötelessége lett volna beszélni velük. Belso vizsgálatot folytatunk, hogy kiderítsük mindezt, és megtudjuk, mi késztette öngyilkosságra B. Ottót\" –indokolta a kivizsgálás szükségességét Bondor István fotanfelügyelo. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendorség szóvivoje közölte, a rendorség is folytatja a nyomozást, mivel az öngyilkosság okát még nem sikerült kideríteni. Tankó István, az iskola igazgatója szerint B. Ottó agresszív fiú volt, barátja „csábította rosszra\". Aznap is verekedésbe keveredett, és ezúttal is o volt a kezdeményezo. „Nem volt az a fajta, akit könnyen meg lehet félemlíteni\" – mondta lapunknak Tankó. – „Egyszeruen kisétált, és nem válaszolt a tanár kérdésére, hogy hová megy. Az osztályfonök hívta is telefonon, hogy számon kérje a viselkedését, de már az unokatestvére válaszolt, és elmondta, mi történt\" – mesélte az igazgató. Bartolf Hedwig fotanfelügyelo-helyettes a fiú osztályfonökére hivatkozva elmondta, voltak ugyan gondjai a diáknak, de nem annyira súlyosak, hogy azok miatt véget vessen életének. „Az iskola pszichológusa hétfon hívta, hogy beszéljenek, de nem ment be hozzá. Elég sok hiányzása volt, a magaviseleti jegyét is levonták\" – részletezte. Bartolf Hedwig a Krónikának arról is beszámolt, hogy kedden egyik iskolatársa megfenyegette a fiút, megöli, mivel el akarta csábítani barátnojét. Bodor Piroska gyimesfelsoloki polgármester, a család ismerose arról beszélt lapunknak, a fiú édesapja arra gyanakszik, hogy az egyik diáktársától való félelme késztette öngyilkosságra fiát, akit Ottó beperelt, miután az megverte.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.