
Romániai oldalon a nagylaki határátkelőig tervezett kerékpárút teljes hossza csaknem 50 kilométer
Elkészült az Aradot Nagylakkal összekötő Maros menti kerékpárút egy szakaszának műszaki dokumentációja, a kiépítéshez szükséges költségvetési alap előteremtése azonban még várat magára. Közben az Arad Megyei Tanács elsők közt szavazta meg idei költségvetését, amelynek egy részét – mint azt Péró Tamás Károly tanácsostól megtudtuk – a magyar közösség helyi beruházásainak finanszírozására, a kulturális események és a történelmi magyar egyházak támogatására szánják.
2021. április 22., 12:232021. április 22., 12:23
2021. április 22., 12:322021. április 22., 12:32
Aradot és Nagylakot összekötő, csaknem 50 kilométer hosszú kerékpárút megépítését tervezi a Maros mentén a megyei önkormányzat. Az érintett települések polgármesterei és a megyei tanács vezetői közt létrejött megegyezés értelmében a projekt zöld jelzést kapott, már csak a kiépítéshez szükséges költségvetési forrásra lenne szükségük. A megyei önkormányzat fejlesztési igazgatósága néhány évvel ezelőtt kezdeményezte az Arad–Nagylak közötti kerékpárutat, kihasználva egy éppen aktuális, európai uniós pályázati kiírás lehetőségét.
Péró Tamás Károly megyei tanácsos megkeresésünkre elmondta, hogy az RMDSZ két önkormányzati képviselője kezdettől fogva támogatta az ötletet és annak kivitelezését, tudván, hogy a tervezett projekt révén a magyar oldalon Makó és a nagylaki határátkelő között is megvalósulhat hasonló kerékpárút.
Az Aradon, Pécskán, Szemlakon és Sajtényen áthaladó útszakasz több közigazgatási egység övezetét, valamint magánterületeket is érintene, így ahol nem tudják megoldani, hogy az út a községi legelőkön haladjon át, szükség lehet magánterületek kisajátítására is. Péró Tamás Károly elmondta, hogy a megyei tanács már elkészítette az Arad és Pécska közti 18 kilométeres szakasz műszaki dokumentációját, a munkálatok összértéke mintegy 12,5 millió lej. Mivel azonban nem kapták meg az ehhez szükséges támogatást, újra kell gondolniuk a megvalósítás anyagi fedezetét.
– vázolta az alternatívákat a megyei tanácsos.
Fotó: Haáz Vince
Mindeközben az Arad Megyei Tanács az országban elsők közt szavazta meg idei költségvetését, amelynek 56,26 százalékát – több mint 200 millió lejt – fordítják megyefejlesztési beruházásokra. Az idei 405,81 millió lejjel számoló költségvetés 31,33 százaléka uniós forrásokból származik, az európai források 127,1 millió lejre rúgnak.
Péró Tamás Károly megyei tanácsos a Krónikának elmondta, hogy a költségvetés kialakításakor fontos szempontként szerepelt az Arad megyei sürgősségi kórház megfelelő működéséhez, és további korszerű eszközök beszerzéséhez szükséges összegek elkülönítése. Ezenfelül az európai uniós projektek részfinanszírozása, az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út hatástanulmányának elkészítése, valamint a jelenlegi beruházások további finanszírozása is kiemelt szereppel bír.
„Az RMDSZ megyei tanácsosaiként a költségvetés kialakításakor kiemelten figyeltünk a közösségünket érintő helyi beruházások finanszírozására is, valamint a kulturális eseményeink és a történelmi magyar egyházaink támogatására” – emelte ki lapunknak a megyei tanácsos.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!