2010. november 05., 08:582010. november 05., 08:58
A mentősök többek között nem tudtak elszámolni a kiszállások alkalmával használt üzemanyag-mennyiséggel, ráadásul a kiszállások száma nem egyezett meg a 112-es sürgősségi hívószámon jelentett esetek számával. A kormánybiztos szerint ezek után a vezetőnek le kellene mondania, vagy az ügy tisztázásáig felfüggesztését kérnie tisztségéből.
Az egészségügyi minisztérium ellenőrző bizottsága az augusztus végén, szeptember elején végzett vizsgálatról írott jelentésében azt kéri a mentőszolgálattól, hogy készüljön részletes leltár az egészségügyi intézmény javairól, illetve a kiszállási papírokhoz minden esetben csatolják az üzemanyag-tankolásnál kapott nyugtát. Emellett a mentőszolgálatnak az igénylésekről is szigorú havi kimutatást kell készítenie, illetve egy erre specializálódott autószerviznél meg kell vizsgáltatnia valamennyi járművét.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.