Hirdetés

Képzés indul egészségügyi dolgozóknak Váradon

Szacsvay Akadémia a címe annak a képzéssorozatnak, amit a Bihar megyei RMDSZ-szervezet indított el Nagyváradon.

Nagy Orsolya

2010. november 22., 08:372010. november 22., 08:37

A főképp aktív politikusok számára szervezett kurzus első alkalmára pénteken került sor a Posticum Kulturális Központban, erre elsősorban olyan tisztségviselőket vártak, akik a frissen decentralizált egészségügyi rendszerben kaptak szerepet. A Közképviselet az egészségügyben címet viselő konferenciát a Magyar Tudomány Napjára időzítették – hívta fel a figyelmet Kiss Sándor Elek, a megyei szervezet egyik ügyvezetője.

Paradigmaváltás folyik a romániai egészségügyben – jelentette ki dr. Földes Béla ideggyógyász főorvos. Kifejtette: néhány évtizeddel ezelőtt egy hasonló konferencián még kizárólag orvosokkal értekezett volna, manapság azonban ezen a téren olyan emberek is döntő pozíciókba jutnak, akik nem orvosi végzettségűek, és nem is a betegellátással, hanem a kórházmenedzsmenttel kapcsolatban bírnak felelősséggel – ez utóbbi pedig ma már szerves része az egészségügyi rendszernek. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere az önkormányzatoknak a decentralizációból adódó új feladatairól beszélt előadásában.

Kitért az utóbbi évtizedekben felbukkant nehézségekre is: emlékezetes volt például, amikor decentralizáció címén akkora adóssággal együtt kapta meg a város a saját hőerőművét, hogy az költségvetésének egyharmadát tette ki. Meglátása szerint azonban a már előrehaladott egészségügyi, illetve a készülő tanügyi decentralizáció élhető lesz: a kórházakat például elméletileg adósságok nélkül adta át az állam a városoknak és megyéknek, vagy legalábbis hamarosan törlesztette az elmaradt összegeket.

Biró Rozália szerint az önkormányzatoknak jelenleg az egyik legfontosabb dolga, hogy tudatosítsa: ő maga felelős olyan dolgokért, amelyeket mostanáig a minisztériumtól várt el. Kitért arra is, hogy a jelenlegi egészségügyi miniszter RMDSZ-es, és ezt a helyzetet „kutya kötelessége” a szövetségnek kihasználni, ha ugyanis már nem ő lesz a tárcavezető, „Moldovától Dél-Romániáig mindenhová jut majd pénz”, csak a magyarlakta megyékbe nem.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés