Hirdetés

Kemény feltételekkel vezethetnek a krónikus betegek

A súlyos idegrendszeri problémákkal küzdők, a cukorbetegek és a súlyos szívritmuszavarban szenvedők a jövőben nem kaphatnának jogosítványt, és már meglévő gépjármű-vezetői engedélyüket sem újíthatják meg, vagy ha igen, akkor csakis orvosi felügyelet mellett – áll egy, a közlekedésrendészeti szabályzat módosítására kidolgozott határozattervezetben, amelyet a napokban bocsátott nyilvános vitára az egészségügyi tárca.

Balogh Levente

2010. augusztus 09., 09:342010. augusztus 09., 09:34

A tervezet értelmében a vizsgabizottság orvosi szűrővizsgálatra kötelezheti azon jelentkezőket, akiknek az esetében fölmerül a gyanú, hogy olyan betegségben szenvednek, amely kizárja a jogosítvány birtoklását. Az epilepsziásoknak bizonyítaniuk kell, hogy immár tíz éve tünetmentesek, és nem állnak gyógyszeres kezelés alatt ahhoz, hogy kormány mögé ülhessenek. A súlyos, ítélőképességüket negatívan befolyásoló mentális zavarban szenvedő polgárok szintén nem juthatnak vezetői engedélyhez, illetve nem újíthatják meg azt. A cukorbetegek esetében némileg engedékenyebb a tervezet. Ők kaphatnak jogosítványt, ám amennyiben gyógyszeres kezelés alatt állnak, csak külön orvosi engedély, illetve rendszeres orvosi vizsgálat nyomán.

A vizsgálatok között eltelt időtartam nem haladhatja meg az öt évet. Ugyanezek a feltételek a szívritmusszabályozóval rendelkező igénylők esetében is. Szintén előzetes orvosi véleményezésre szorulnak azok, akik vérnyomásproblémákkal küzdenek. A korábban infarktuson átesett jelentkezők is csupán orvosi jóváhagyással vezethetnek. A testi fogyatékkal élőknek ugyancsak orvosi szakvéleményre, illetve adott esetben gyakorlati teszt eredményére is szükségük van, amennyiben jogosítványhoz szeretnének jutni. A szakvéleménynek tartalmaznia kell azt is, milyen módosításokat kell végrehajtani a járművön, illetve azt is, ha a vizsgált személynek ortopéd eszközt kell használnia a biztonságos vezetéshez.

A problémás kontrasztlátásban vagy kettős látásban szenvedő igénylők egyáltalán nem kaphatnak jogosítványt. A súlyos veseelégtelenségben szenvedő, veseátültetésen átesett igénylők viszont autózhatnak, amennyiben betegségük nem befolyásolja autóvezetési képességüket. Esetükben szintén orvosi szakvélemény, illetve rendszeres orvosi vizsgálat szükséges. A függőségükből kigyógyult alkoholisták szintén csupán orvosi igazolással, meghatározott ideig tartó absztinenciát követően juthatnak jogosítványhoz, a drogfogyasztók azonban egyáltalán nem vezethetnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
Hirdetés