2009. október 06., 16:432009. október 06., 16:43
Az RMDSZ államelnökjelöltje Traian Basescu államfőnek az egykamarás parlament létrehozását illető javaslatával kapcsolatosan kifejtette: a parlament egyik házát sem kell megszüntetni, hanem a mostanitól eltérő jogköröket kell ruházni a szenátusra. „A felsőház amolyan régiók tanácsa kellene hogy legyen, amely a regionális fejlesztés, a külpolitika, a biztonságpolitika és honvédelem, valamint az energiapolitika területen törvénykezhet, a többi szakterületet a képviselőház szabályozná” – vázolta fel Kelemen Hunor az alkotmánymódosítási elképzeléseit. Az államelnökjelölt szerint az egykamarás parlament nem megoldás a hazai demokrácia számára, ám a két ház eltérő hatáskörei kiegyensúlyozott és reprezentatív képviseletet jelentenének.
A választások napjára tervezett referendumról Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem ért egyet a két választás együttes megszervezésével. „2007-ben egy hasonló kezdeményezéssel próbálkozott a jelenlegi államelnök, és nem jutott sokra vele. Csődös vállalkozásnak bizonyult, összevisszaságot és alacsony választási részvételt idézett elő ezzel a próbálkozásával” – magyarázta az RMDSZ államelnökjelöltje.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.