
Fotó: RMDSZ
Nincs itt az ideje Kelemen Hunor szerint annak, hogy az RMDSZ választ adjon a román szociáldemokraták kormányra hívó felvetésére. A szövetségi elnök a zilahi kongresszus végén elmondta azt is, nem időszerű a területi, illetve a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet beterjesztése.
2017. május 13., 18:142017. május 13., 18:14
2017. május 13., 19:162017. május 13., 19:16
Kelemen Hunor Liviu Dragneának a szövetség nagygyűlésén elhangzott, kormányzati részvételre biztató invitálására úgy reagált, hogy az RMDSZ-t egyelőre nem foglalkoztatja a hatalomban való részvétel kérdése. A Zilahon lezajlott 13. RMDSZ-kongresszus végeztével a szövetségi elnök újságíróknak elmondta, mindenekelőtt tartalmat kell adni a balliberális koalíciót alkotó pártokkal kötött parlamenti együttműködésnek, így jelen pillanatban nincs itt az ideje, hogy konkrét választ adjon Dragneának.
Kelemen lapunk kérdésére elmondta, elkészült az RMDSZ-nek a nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezete, a konkrét javaslatokat illetően azonban még nem egyeztettek a román kormánypártokkal. (Az előterjesztés a nyelvhasználati küszöb csökkentését, alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetését, az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak szabályozását célozza). „Nemrég átnyújtottam a tervezetet a PSD és az ALDE elnökének, és abban maradtunk, hogy körülbelül két hét múlva leülünk tárgyalni róla. Az általunk javasolt lépések korrekt, fontos lépések, és nagyrészt a Románia által ratifikált egyezményekre épít, ugyanakkor szankciókat is kilátásba helyez” – ismertette Kelemen.
A Krónika azt is megkérdezte az RMDSZ-elnökétől, együtt jár-e szerinte a nőknek nyújtott kvóta és pozitív diszkrimináció a hölgyek hangsúlyosabb politikai-közéleti szerepvállalásával. A politikus úgy válaszolt, hogy nem biztos ebben, viszont egyértelműen ösztönözni kell a nők szerepvállalását. „Én azt szeretném, ha egy adott idő múlva fele-fele arányban lenne a nők és férfiak aránya az RMDSZ-en belül, akár a társadalomban, de nem vagyok benne biztos, hogy a mostani döntés odavezet. Mi megteremtettük ennek a lehetőségét, ugyanakkor az is fontos, hogy ez ne vezessen kontraszelekcióhoz” – közölte az RMDSZ elnöke.
„Azt kell eldönteni, hogy mi a cél: eredmény akarunk elérni vagy bűvészmutatványt akarunk produkálni. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy érdemben előre lehessen lépni. Mi azt szeretnénk, ha már holnap lenne autonómia, de a románok nemcsak az önrendelkezéstől, hanem a regionális identitás felvállalásától is félnek” – állapította meg Kelemen.
A román külügyminisztériumnak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) egy hét múlva Kolozsváron rendezendő kongresszusához való viszonyulása kapcsán Kelemen úgy vélekedett: a bukaresti diplomácia óriási hibát követett el az ügyben. A külügyi tárca hozzáállását kongresszusi beszédében is élesen bíráló politikus megengedhetetlennek nevezte, hogy a minisztérium megpróbált lebeszélni egyes meghívottakat arról, hogy részt vegyenek a kincses városi fórumon.
Mint arról beszámoltunk, lapunk értesülései szerint a román külügyminisztérium méltatlankodó levelet küldött Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság (EB) elnökének, értetlenségének adva hangot annak kapcsán, hogy Navracsics Tibor, az EB kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa részt vesz a FUEN-kongresszuson, ám Bukarestbe nem megy el.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
szóljon hozzá!