
Fotó: A szerző felvétele
2010. november 19., 09:072010. november 19., 09:07
A 60 kilométeres útszakasz teljes újrafödése még javában zajlik. Júliusban még azt állították, őszig elkészül a Szászrégent Maroshévízzel összekötő műút teljes felújítása, az illetékeseknek be kell látniuk: jócskán elszámították magukat. Ioan Moldovan, az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR) brassói területi részlegének vezetője a nyár derekán még rendkívül derűlátónak bizonyult.
Az igazgató egy korábbi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján, Marius Paşcan prefektus és Gheorghe Ispas, a Maros megyei útügyi hivatal igazgatója jelenlétében kijelentette: a napi három kilométeres aszfaltszőnyeg leterítése feljogosítja arra, hogy kijelentse, az út őszig elkészül. Ugyanakkor hozzátette, hogy az építő úgy döntött, Maroshévíz felől kezdje az aszfaltozást, és fokozatosan haladjon lefele, Régenig. A munkálatok irama és minősége azonban jócskán rácáfol a CNADNR-vezető optimizmusára. Nemhogy az alapozást nem sikerült mindenütt elvégezni, Palotailva és Nyágra között még a régi aszfaltburkolat felmarása sem kezdődött el. Ahol viszont már több réteg aszfalt került az útra, helyenként már kátyúk szabdalják.
A moldvai cég munkásai Disznajótól Gödemesterházáig minden egyes község területén kénytelenek voltak megfoltozni az egy-két hónappal azelőtt elterített aszfaltot. A legtöbb gödör Dédán, Dédabisztrán és Galonyán keletkezett, a legrosszabbul betömött pedig Szalárdon. A forrás környékén kátyúzott gödör újabb javításra szorul. Az sem igaz, hogy a Dorin Umbrărescu vezette cég munkásai Maroshévíztől kezdték volna el a korszerűsítést. Az útkarbantartók mindössze egy hete kezdték el az aszfaltozást a Hargita megyei város határában. Kiderült, az elmúlt hónapokban a bákói cég tulajdonosa többször tett villámlátogatást helikopterrel a cég Maros megyei munkatelepein, és a látottak alapján számos alkalmazottját elbocsátotta azonnali hatállyal.
Gheorghe Ispas, a Maros megyei útügyi hivatal vezetője cáfolta, hogy valaha is elhangzott volna afféle ígéret, miszerint a Spedition UMB az őszig befejezné a Maros és Hargita megyét összekötő országutat. „A szerződés szerint az építőnek csak 2012 tavaszán kell átadnia a munkálatokat. Az más kérdés, hogy a nemzetközi kiírást elnyerő cég vezetője vállalta, hogy az idén őszig leteríti az aszfaltot” – magyarázta Ispas. A szakember hozzáfűzte: a Felsőmarosmentén lehetetlenség néhány hónap alatt elvégezni a teljes felújítást, hisz aránylag sok hidat és átereszt kell megerősíteni vagy újjáépíteni, ami rendkívül időigényes és pontos munkát követel.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.