Hirdetés

Kampányoló plébános

Lelkésztől szokatlan hangnemben támadja egy, a YouTube-on is látható kisfilmben az RMDSZ ellenzékét, Luther Mártont és a protestánsokat Rózsa Gáspár deményházi plébános. A magát közösségi vezetőnek nevező római katolikus lelkész kijelenti: aki nem szavaz a szövetségre, vasárnap majd agyonveri a templomban. Az egyházfők elítélik Rózsa magatartását.

Szucher Ervin

2008. november 26., 19:032008. november 26., 19:03

“Nem tette jól Luther, amikor 1546-ban kiállt az egyházból. Agyon kellett volna verni három püspököt és két papot, és azt mondani, hogy egyek maradunk, katolikusok maradunk” – jelentette ki a tévékamera előtt Rózsa Gáspár deményházi plébános. A római katolikus lelkész álláspontját előbb a nyárádremetei kábeltévé nézői ismerhették meg, tegnap viszont a világhálóra is felkerült. Rózsa magatartása nem csak a protestáns egyházfők nemtetszését, hanem a YouTube videómegosztó oldal látogatóinak a felháborodását is kiváltotta. Megkeresésünkre Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nem tudott érdemben hozzászólni az ügyhöz. A Krónika munkatársától szerzett tudomást a nyárádmenti lelkész megnyilvánulásáról, akit nem is vett védelmébe, és nem is határolódott el tőle. “Amíg nem látom a filmet, nem tudok hozzászólni. De, ha tényleg ezt mondta, amit ön most beolvasott nekem a telefonba, akkor biztos botrány lesz belőle” – nyilatkozta lapunknak az érsek.

“Mondtam én valamit?”

A protestáns egyházak képviselői nem lepődtek meg Rózsa Gáspár kijelentésein, bár sérelmezték, hogy még mindig akadnak katolikus papok, akik képtelenek megemészteni a reformáció folyamatát, ráadásul éket próbálnak verni az erdélyi magyar történelmi egyház hívei közé. “Egy ilyen embernek nincs is mit válaszolnom – szögezte le Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházközség generális direktora. – Marosvásárhelyen és környékén a katolikus egyháznak van egy jó pár nagyszerű papja, de úgy látszik, akadnak efféle bigott emberek is, akiknek a nevét sem érdemes megjegyezni”. Nagy László vásárhelyi unitárius esperes reményének adott hangot, miszerint Rózsa nem az egyház, hanem kizárólag a saját álláspontját hozta nyilvánosságra. “Ez csakis egy elfogult, nem keresztény elveket valló pap véleménye lehet” – fejtette ki Nagy László. Mind ő, mind Ötvös József rendkívül sajnálatosnak tartják a plébános megnyilvánulását, főként egy olyan időszakban, amikor Marosvásárhelyen és térségében egyre inkább kezdtek közeledni egymáshoz a történelmi magyar egyházak.

Felvetésünkre, miszerint közszereplése nem aratott osztatlan sikert, Rózsa Gáspár visszakérdezett: “Mondtam én valahol valamit?”. Amikor tudtára adtuk, hogy a napokban a régió kábeltévé-nézői láthatták, a tegnaptól ország-világ az ő kijelentéseit kommentálja, a deményházi plébános megerősítette a protestánsokkal szembeni álláspontját. “Én nem mondtam sértőt senkire nézve, és valótlanságot sem állítottam” – szögezte le.

 

Nyolcvanból kilencven szavazatot garantál

Amint a képsorokból kiderül, Rózsa Gáspár a közelgő választások kapcsán adott hangot egységelméletének. A parókián felvett párperces filmen látható, nem csak a katolikus egyházból közel fél évezreddel ezelőtt kivált lutheránusokat osztja ki, hanem az RMDSZ-ből kilépett politikusokat is. Az MPP-seket hidegvérűeknek nevezi, akik megítélésében nem csak az egyháznak és a magyarságnak, hanem önmaguknak is ellenségeik. Rózsa lealacsonyítóan beszél Markó Béla ellenjelöltjéről, Kincses Elődről is, akit nem tart embernek, és teljesen esélytelennek vél. Poharazgatás közben a pap fel is teszi a kérdést a szövetségi elnöknek és népes kampánystábjának: “Gyerekek, miért vagytok úgy beszarva?” A jót derülő Markó Bélát és társait – Kerekes Károly képviselőjelöltet, Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnököt, Gál József nyárádremetei polgármestert, Borbély Károly távközlési minisztert – Rózsa a következőkkel próbálja megnyugtatni: “Garantálni tudom, hogy Eheden meg Deményházán a nyolcvan szavazóból kilencven majd odaszavaz. Mert ha nem, akkor vasárnap a templomban agyonverem az egészet!” Ezek után a plébános pontosításként hozzáteszi: “ez nem politikai beszéd, ezt egy pap mondja, egy közösség vezetője”.

A felvételen addig többször felnevető Markó Béla is megszólal, mondván, hogy “ha a választókat is így fogja bátorítani, mint minket, akkor nem lesz gond”. A Mediafax hírügynökségnek az esetet firtató kérdésére válaszolva a szövetségi elnök kifejtette: “Mi nem veszünk részt negatív kampányban, bár megpróbálnak belerángatni. Az RMDSZ nem használ ilyen módszereket”.

Az RMDSZ-elnök ellenjelöltje, Kincses Előd elkeserítőnek tartja, hogy a római katolikus egyház egyik papja városszéli hangnemben ostorozza a politikailag és felekezetileg máshová tartozókat. “Már hetekkel ezelőtt Rózsa úr azzal riogatta az ehedieket, hogy ha eljönnek a kampányindító rendezvényemre, kirángatja őket a kultúrotthonból. Aztán nemcsak a falubeliek, de Fejes Rudolf Anzelm római katolikus premontrei főapát is eljött” – mondta lapunknak Kincses.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
Hirdetés