Hirdetés

Kalotaszentkirályon találkoznak a Szent Király Szövetség képviselői

Kalotaszentkirály-Zentelke

Kalotaszentkirály-Zentelke

A Kolozs megyei Kalotaszentkirályon találkoznak a hétvégén a Szent Istvánról elnevezett magyarországi, felvidéki és erdélyi települések vezetői és hagyományőrzői. Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere az MTI-nek csütörtökön elmondta, a Szent Király Szövetségbe tömörült települések 22. találkozójára kerül sor. 

Krónika

2018. augusztus 10., 17:312018. augusztus 10., 17:31

Kalotaszentkirály másodszor látja vendégül 21 Kárpát-medencei település küldöttségét, csaknem 360 vendég fogadására, elszállásolására készülnek.

A polgármester tájékoztatása szerint a hasonló találkozók állandó programpontja a szövetséget alkotó települések polgármestereinek  közgyűlése. A mostani találkozó ünnepi jellege nem jelenti azt, hogy nem kerülnek szóba konkrét együttműködési ügyek is. Hozzátette: igyekeznek alacsonyabb szinten is szorosabbra fűzni a települések közötti kapcsolatokat. Néhány településsel csereüdültetésről, az iskolák közötti kapcsolatokól is sikerült az elmúlt időszakban egyeztetni.

Hirdetés

A program keretében a települések képviselői emlékfasort ültetnek a Kalota patak partján.

A vendégeknek szombat délelőtt lehetőségük nyílik a székelyjói vízeséshez, a jósikafalvi (bélesi) víztározóhoz, illetve egyes kalotaszegi műemlék templomokhoz ellátogatni. Szombat délután a különböző települések hagyományőrző tánccsoportjai mutatkoznak be, este pedig a helyi iskola udvarán koncertezik a magyarországi Republic együttes. A koncertet tűzzsonglőrködés és tűzijáték zárja.

 Kalotaszentkirály legutóbb 2003-ban volt a találkozó házigazdája. Akkor a szövetség Szent István-mellszoborral ajándékozta meg a kalotaszegi települést. A szobrot egy évvel később avatták fel a település Szent Istvánról elnevezett parkjában.

A Szent Király Szövetség Magyarországi tagjai: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszent-istván, Porrogszentkirály, Rinya-szentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szombathely-Szentkirály, Erdélyből: Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszent-király, Székelyszentistván, Székelyszentkirály, valamint Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi.
Kalotaszentkirályon egyébként számos hagyományőrző rendezvényt szerveznek, évente megrendezésre kerül az Örökségünk őrei találkozó, a Csipkebogyó-fesztivál illetve a népi mesterségek tábora.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
Hirdetés