
Közel húsz kalotaszegi település képviseltette magát a népviseleti mustrán
Fotó: Lonay Arthur, Mák Krisztián
Akármerre néztünk, színpompás népviseleteket láttunk vasárnap délután a bánffyhunyadi református templom árnyékában. A Kalotaszegi Magyar Napok hagyományos népviseleti mustrájára összegyűltek innen a Barcsay-kertbe vonultak, ahol a fiatalok és gyerekek tánc- és énektehetségüket is megmutatták a közönségnek. Ezt megelőzően az ünnepi köszöntőkben a felszólalók mindegyike Kalotaszeg szellemi és közösségi erejét méltatta.
2025. július 13., 19:502025. július 13., 19:50
2025. július 13., 22:592025. július 13., 22:59
Kalotaszeg nem egy táj, Kalotaszeg egy világ, lelki minőség, erkölcsi tartás, közösségi vállalás. És ebben a világban van helye a múltnak, a jelennek és a jövőnek is – jelentette ki Demeter Stefánia Katalin konzul vasárnap Bánffyhunyadon. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa nevében a Kalotaszegi Magyar Napokon elhangzott ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy
„Egy olyan táj, ahol a természet, a közösség és a hagyomány egymást erősítve formálják. Aki itt nő fel, annak a képzeletvilága nem virtuális terekben bontakozik ki, hanem a táj a valóságból sarjad. Kalotaszeg meséje nem kitaláció, hanem életforma, megtanít meglátni a szépet a részletekben, észrevenni az emberi kéz munkáját, az évszázadok alatt kiforrott arányokat, a rendet. És ez a rend ott él tovább a motívumokban, a varrottasok örvénylő szimmetriájában, a festett mennyezetek geometriájában” – mutatott rá a konzul a hagyományos népviseleti mustra és felvonulás résztvevői előtt mondott köszöntőjében.
Fotó: Lonay Arthur, Mák Krisztián
Mint kifejtette, Kalotaszeg története a megmaradás története: megmaradás a többségi világ peremén, megmaradás a hagyományokhoz való hűségben és megmaradás abban az alkotóerőben, amelyből újra és újra érték születik.
Mert itt, ezen a tájon a kapcsolatok mindig is többet jelentettek puszta ismertségnél. Kalotaszegen a közösségi hálózat mindig is erősebb volt bármelyik internetkapcsolatnál. Ez a hálózat nem drótokon fut, hanem bizalmon keresztül. Egymásra utaltságon, hagyományon, tiszteleten át” – magyarázta Demeter Stefánia Katalin.
Antal Géza, Székely István (hátsó sor), Csoma Botond, Búzás-Fekete Mária és Vákár István egyaránt Kalotaszeg szellemi és közösségi erejét méltatta beszédében
Fotó: Lonay Arthur, Mák Krisztián
A közösség erejét emelte ki Búzás-Fekete Mária főszervező is, Wass Albertet idézve hangsúlyozta: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” Kolozs megye alprefektusa ugyanakkor háláját és köszönetét fejezete ki azoknak, akik hozzájárultak a térség legjelentősebb kulturális seregszemléjének megvalósulásához, valamint azoknak a kalotaszegieknek, akik a hetedik kiadáson is részt vettek a színpompás népviseleti mustrán.
Fotó: Lonay Arthur, Mák Krisztián
A rendezvény egyik leginkább várt, legszínesebb programpontja a vasárnapi népviseleti felvonulás volt, amelyről már szombaton gyakran beszéltek a résztvevők, megkérdezve egymástól, hogy „te felveszed holnap a viseletet?” – a pozitív válaszra pedig helyeslő reakció érkezett: „na úgy na, képviseljétek minél többen a falut”. A Kolozs megyei városban így közel 20 húsz település több száz képviselője vonult fel a református templomtól a Barcsay-kertig, ahol a felszólalók közül Dézsi Norbert, Bánffyhunyad alpolgármestere is a hagyományok, a közösség és a magyar szellemiség fontosságáról beszélt. Mint rámutatott,
„Tanúságtétel arról, hogy még mindig fontos számunkra, honnan jöttünk, kik vagyunk és hová tartunk. A hagyományos viselet, a népzene, a néptánc, a kézművesség mind-mind azt üzeni, él a magyar szó, él a magyar lélek Kalotaszegen” – mondta az RMDSZ-es politikus, aki maga is népviseletben vonult az ünneplő tömeggel.
A legkisebbek is jelen voltak a felvonuláson
Fotó: Lonay Arthur, Mák Krisztián
Csoma Botond parlamenti képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, valamint Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mellett a Kalotaszegi Magyar Napok is szívügyük, mindkét rendezvény támogatását próbálták előnyben részesíteni és „Isten segítségével sikerült is”.
Antal Géza, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, a rendezvény társszervezője felidézte a 2018-as kezdeteket, amikor az a gondolat vezérelte őket, hogy
„Az, hogy újra itt vagyunk, és ennek az eseménynek nemcsak a kalotaszegiek örülnek, hanem a Kárpát-medence minden szegletéből figyelnek rá, egyfajta visszaigazolása annak, hogy a 21. században is tényleg érték a kalotaszegi viselet, a kalotaszegi kultúra” – mondta Antal Géza.
Fotó: Lonay Arthur, Mák Krisztián
Az ünnepi beszédek sorát Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke zárta a változásról, újratervezésről ejtve néhány szót. „Amikor újra kell terveznünk a saját életünket, a saját jövőnket, akkor mindig az a kérdés, hogy milyen értékekre alapozunk. Úgy gondolom, hogy ezek az értékek adottak.
A Kalotaszegi Magyar Napok pedig mind a négy értéket képviseli” – hangsúlyozta a politikus.
A magyarnapozók a nap folytatásában kalotaszegi néptánccsoportok és népdalénekesek műsorát is megtekinthették, a színpadon bánffyhunyadi, körösfői, kalotaszentkirályi, gyalui, magyarlónai, mérai és mákófalvi előadók mutatták be a térség táncait, dallamait. A Magyarbikali Ifjúsági Zenekar koncertjét, valamint a borkóstolót követően az Edda lép fel, várhatóan hatalmas bulival koronázva meg a Kalotaszegi Magyar Napok hetedik kiadását.

Színes programpalettával vár mindenkit Kalotaszeg legnagyobb kulturális seregszemléje, amelyet hetedik alakommal szerveznek meg július 12–13. között a Kolozs megyei Bánffyhunyadon.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!