2010. november 23., 09:122010. november 23., 09:12
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Szatmár megyei községben a nyáron egészségi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Balogh Sándor polgármester, az időközi választáson pedig Schlakter Ferenc és nővére, a függetlenként induló Sasu Mária méretkezett meg.
Az első fordulóban szinte ugyanannyi szavazatot gyűjtöttek össze, így vasárnap újabb fordulóra került sor. Az urnazárást követően kiderült, a korábbi alpolgármester, Schlakter 509 voksot kapott, míg nővére, Sasu Mária, egykori PNL-s tanácsos neve mellé 437-en pecsételtek.
A részvétel sokkal magasabb volt, mint a korábbi választásokon bármikor: a szavazók több mint 80 százaléka jelent meg, és mindössze négy érvénytelen lapot számoltak össze. A szavazásra jogosult 1176 kálmándiból 951 személy élt alapvető állampolgári jogával, és községvezetőt választott az elkövetkező másfél évre.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.