Hirdetés

Jövőre elkészülhet a Székelyföld fejlesztési stratégiája

A belügyminisztériumtól nyert pénzzel készítik el a Székelyföld fejlesztési stratégiáját – jelentette be szerdán Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. A Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok által közösen előkészített pályázat neve Megyeközi stratégiai együttműködés, a támogatást az úgynevezett Európai Szociális Alapból hívták le, a pályázatot a belügyi és közigazgatási minisztérium hirdette meg.

Bíró Blanka

2010. december 30., 10:142010. december 30., 10:14

Az egyéves futamidejű projektre mintegy 180 ezer eurót kap a két székely megye. „A szerződést januárban írjuk alá, akkora már döntés születik arról is, hogy a pályázati pénzt hogyan osszuk be” – mondta el a Krónikának Tamás Sándor. Az elöljáró kifejtette, a két megye és ezeken belül több település megfogalmazta már a fejlesztési elképzeléseit, de ez az első alkalom, amikor ezeket összehangolhatják, és az egész Székelyföldre kiterjesztik. Mint mondta, felméréseket, közvélemény-kutatásokat, szociológiai tanulmányokat készítenek, és ezekre alapozva dolgozzák majd ki a fejlesztési irányvonalakat. A projektben szerepel a humánerőforrás-képzés is: mindkét megyéből 70-70 szakember száll be a programba, akik közös műhelymunkák során részt vesznek a fejlesztési stratégia ütemtervének kidolgozásában. „Minden ágazatot le kell fedni, a turizmus, a gazdaság, a környezetvédelem fejlesztésével egyenként kell foglalkozni. Komoly szakmai munka készül, amely használható lesz a további döntéshozatalokban” – fogalmazott az elöljáró.

A Székelyföld fejlesztési terveit erősíti az idén a Kovászna és Hargita megye által lebonyolított 48 közös program, többek között a Csomád–Bálványos turisztikai közösségi fejlesztési egyesület létrehozása, a Székelyföld leggondozottabb települése elnevezésű program, a közös európai uniós pályázatok, illetve a Sikeres Székelyföld fórumsorozat, magyarázta az elöljáró. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke úgy véli, a fejlesztési stratégiának a régióban élők jövőképének kialakításában is rendkívül fontos szerepe lesz. Elmondta: megtalálják a módját, hogy Maros megye magyarlakta területei is részt vehessenek a projektben. Borboly Csaba tegnap Lokodi Emőkével, a Maros Megyei Tanács elnökével is egyeztetett az együttműködés lehetőségeiről. „Minden megyének van fejlesztési elképzelése, amelyeket eddig még nem sikerült összehangolni, most viszont ezeket vennénk alapul a közös stratégia kidolgozásában – hangsúlyozta Borboly. – A székelyföldi politikusok, szakemberek már évek óta egyetértenek abban, hogy a térség felzárkóztatásának záloga az egységes jövőkép, a székelyföldi fejlesztési stratégia, azonban ez eddig nem készült el, mert nem volt rá pénz, most viszont megadatik a lehetőség, hogy kivitelezzük.”

Az első konkrét kezdeményezésre az elmúlt év elején került sor, amikor Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak közös kezdeményezéseként létrejött a Sikeres Székelyföld térségfejlesztési szakmai fórumsorozat, amely a régió utóbbi húsz évének legátfogóbb konferencia- és műhelysorozataként a székelyföldi fejlesztéspolitika sarkalatos kérdéseire keresi a választ. A konferencia szakmai koordinációját a Székelyföld Fejlesztési Intézet vállalta.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés