
Fotó: Archív
2009. január 20., 00:582009. január 20., 00:58
Benedek Imre szerint már csak a Központi Választási Irodán múlik, hogy képviselői mandátumhoz jut-e vagy sem. A marosvásárhelyi politikus jogászcsapata azt követően vonta le ezt a következtetést, miután a bukaresti táblabíróság írásban megindokolta a december 19-én hozott döntését, amely szerint visszavonta a 43-as számú választási kerületben megméretkezett Kötő József képviselői mandátumát, azt azonban nem ítélte oda senkinek. Mivel úgy tűnt, hogy az RMDSZ Benedek pereskedése miatt elveszített egy képviselői mandátumot, a vásárhelyi politikust a szövetségnek okozott kár miatt a múlt év végén kizárták a szervezetből.
A Denisa Angelica Stănişor bíró által megfogalmazott indoklásban nemcsak az olvasható, hogy a testület 3582-es döntésével érvénytelenítette Kötő József mandátumát anélkül, hogy ezt a marosvásárhelyi 2-es körzetben 12 769 szavazatot szerzett Benedek Imrének ítélné. A döntésben az is szerepel, hogy a Maros megyét illető nyolcadik képviselői mandátumot, a 2008/36-os számú törvény értelmében az alperesnek, azaz Központi Választási Irodának (BEC) kell kiosztania.
Arra azonban senki nem tud választ adni, miként oldhatja meg az ügyet a pert veszített testület, mihelyt ez a végleges választási eredmények közzététele után, a törvénynek megfelelően, feloszlott. “Nem áll szándékomban kommentálni az ügyet. Annyit tudok, hogy Benedek Imre egy nem létező entitás ellen pereskedett” – szögezte le a Krónika érdeklődésére az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Márton Árpád. Hozzátette: a szövetség nem fellebbezheti meg a táblabíróság döntését, mivel bár érdekelt az ügyben, nem rendelkezik perképességgel. “Mi csak az észrevételeinket jeleztük a bíróságnak” – mondta a politikus.
A másik érintett, de perképességgel szintén nem rendelkező Kötő József is tanácstalannak mutatkozott az indoklás hallatán. “Én nem fellebbezhetem meg a döntést, úgy tudom ez az RMDSZ dolga lenne” – fejtette ki a Krónikának Kötő. A képviselői jövőjét illetően a kolozsvári politikus csak annyit mondott, bármilyen döntés is születne, törvénytisztelő emberként hajlandó betartani azt. Mivel az alsóház mandátumigazoló bizottsága még december folyamán igazolta Kötő József mandátumát és a kolozsvári képviselő ezt követően letette az esküt, az RMDSZ jogászai úgy vélik, semmiként nem veszítheti el képviselői széket.
Benedek Imre hétfőn nyílt levélben reagált az elmúlt hetekben ellene felhozott vádakra. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyilvánosság előtt kiálltak mellette, abbéli reményének adott hangot, hogy azok, akik ellene próbálták hangolni az RMDSZ tagságát, most végre belátják tévedésüket, és visszavonják rágalmaikat. Az ismert kardiológus ugyanakkor azt szeretné, ha mielőbb visszahelyeznék jogaiban, bizonyítván, hogy “a szövetség nem szűk csoportérdekek kiszolgálója, hanem mindannyiunk érdekképviseleti szervezete”. Benedek a leginkább azt sérelmezi, hogy azok a pártvezetők, akiknek erkölcsi kötelességük lett volna kiállniuk az igazság mellett, úgy állították be a BEC ellen indított perét, mint valami súlyos és megbocsáthatatlan RMDSZ-ellenes akciót.
“Úgy érzem, értelme volt a Központi Választási Iroda elleni harcnak, még akkor is, ha emiatt az elmúlt hetek során számos hamis vád és aljas rágalom ért, főként olyan vezetők részéről, akiktől, ha nem is a pártfegyelem, de legalább a betyárbecsület megkövetelte volna, hogy kiálljanak mellettem. Ha meg erre nem voltak hajlandók, tisztességesebb lett volna a részükről, ha megvárják a bíróság döntését, és csak annak tudatában tervezik meg következő lépésüket. Ha meg hallgatni sem tudtak, az audiatur altera pars bölcs elvet alkalmazva, legalább meghallgathattak volna. Mert ennyi, ugye, a legádázabb rablógyilkosnak is kijár. Én éppen ebből a meggondolásból választottam a nyilvánosság előtt folyó szennyes teregetése helyett a hetekig tartó hallgatást. Bízva az igazságszolgáltatásban, másfél hónapig egyetlen vádra vagy ellenem hozott intézkedésre sem reagáltam” – áll többek között a szerkesztőségünkbe is eljuttatott levélben.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.