2010. december 20., 08:482010. december 20., 08:48
A kivitelező szalárdi Constructorul, illetve partnerei, a Korintosz és a Lodzsa Kft. kontójára egyelőre 7,2 millió futott be. A fenti összegek csak töredékei az elnyert vissza nem térítendő támogatás teljes összegének, amely 36 millió 780 ezer lejre rúg.
Idén először a főbejárattól balra található, hosszú épületet, illetve a jobb felől álló, H betűvel jelzettet vették kezelésbe a szakemberek. A hosszúkás épület a vele szemben állóval együtt szűk sikátort alkot, amelyet a céhek utcájának neveztek el a restaurálás vezetői, s a tervek szerint hagyományos foglalkozásokat mutatnak majd itt be mesterek. Itt már hetven százalékban készen van a fűtéshálózat beszerelése is.
A H épületben eredetileg is pékség működött, a kilencvenes évekig pedig a Pamora gyár sütött itt kenyeret, míg meg nem szűnt. A kemencék még mindig megvannak, az egyiket pénteken be is fűtötték. Itt a tervek szerint kenyérmúzeum jöhet majd létre, ahol hagyományos módszerekkel sülnek a cipók, és azokat persze meg is lehet vásárolni. A várrestaurálás első etapja, amely nyolc épülettest megújítását célozza, 2015-ig tart, utána következhet a második, befejező szakasz.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.