Hirdetés

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya. Mint írták, a beruházás megvalósításának szintje elérte a 90 százalékot.

Krónika

2024. július 18., 09:282024. július 18., 09:28

Mircea Mălan, a megyei közgyűlés alelnöke úgy véli,

ha minden jól halad, akkor augusztusban meg is nyithatják a forgalom előtt az 5,8 kilométeres aszfaltcsíkot, amely nagy megkönnyebbülést hoz majd a Kolozsvár és Nagyvárad között az E60-as úton közlekedőknek,

Hirdetés

hiszen lehetőségük lesz elkerülni a 4121 lakosú községet.

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács Galéria

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Hiszen – mint a megyei önkormányzat közleménye is aláhúzza – a körgyűrű átadása nyomán jelentősen csökkeni fognak a forgalmi dugók a Nagyváradról Kolozsvárra vezető 1-e sjelzésű főút legforgalmasabb, Fugyivásárhely felé vezető szakaszán, ami idő- és költségmegtakarítást jelent. Ugyanakkor a beruházás hozzájárul a közlekedésbiztonság javításához is.

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács Galéria

Fotó: Bihar Megyei Tanács

A fugyivásárhelyi elterelő út nyomvonala a nagyváradi körgyűrűn, az Alkér település felé vezető körforgalomnál kezdődik, majd dél felől elkerüli Fugyivásárhelyt, és az 1-es jelzésű főúton lévő körforgalomig tart, amely összeköttetést biztosít Fugyi településsel.

Ugyanennek a projektnek a keretében korszerűsítik továbbá a Fugyivásárhely és Kiskopács közötti, 12,8 kilométeres megyei utat:

szélesítik az útszakaszt, kialakítják a házak jobb megközelítésére szolgáló részeket, felújítják a gyalogos hidakat, valamint lebontják a Szaránd- völgyi hidat, és újat építenek helyette. A friss tájékoztatás szerint beruházást mintegy 70 százalékban készült el.

A munkálatok kivitelezője a PORR Construct Kft., a szerződés értéke a két út építésére 108 275 129,09 lej áfa nélkül. A kivitelezés időtartama 18 hónap, a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendelkezés kibocsátásától számítva.

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács Galéria

Fotó: Bihar Megyei Tanács

A finanszírozást vissza nem térítendő külső forrásokból biztosítják a 2021–2027. Regionális Operatív Program keretéből.

„A Bihar megyei úthálózathoz és a TENT-T csomópontokhoz vezető másodlagos útkapcsolatok kialakítása és rehabilitációja” elnevezésű projekt még a következő beruházásokat foglalja magába: a nagyürögdi, biharszentandrási és bihari körgyűrűk építése, a Bihar község és Hegyközpályi közötti összekötő út kivitelezése, a 763. számú megyei út Pádis–Ék Ponor közötti szakaszának korszerűsítése, valamint a 795. számú megyei út Nagyszalonta–Tenke közötti szakaszának felújítása.

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács Galéria

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Mint ismeretes, a Bihar Megyei Tanács nyolc új elkerülő út megvalósítását tűzte ki célul, amelyek hosszúsága összesen 68 kilométer:

  • Élesd körgyűrűje – 5,8 kilométer (várhatóan augusztus 9-én megnyitják a forgalom előtt);
  • Belényes körgyűrűje – 9,3 kilométer;
  • Biharszentandrás körgyűrűje – 5 kilométer (a beruházást befejeződött és megnyitották a forgalom előtt);
  • Nagyürögd körgyűrűje – 8,4 kilométer;
  • Váradszentmárton körgyűrűje – 8 kilométer (elkészült és átadták a forgalomnak);
  • Fugyivásárhely körgyűrűje – 5,8 kilométer;
  • Bihar község körgyűrűje – 8,7 kilométer;
  • Nagyvárad agglomerációs körgyűrűje, amelynek hossza 17 kilométer.

korábban írtuk

Késve ugyan, de hamarosan megnyitják a forgalom előtt Élesd várva várt körgyűrűjét
Késve ugyan, de hamarosan megnyitják a forgalom előtt Élesd várva várt körgyűrűjét

Már nem sokáig kell bosszankodniuk azoknak a sofőröknek, akik Kolozsvár és Nagyvárad között közlekedve kénytelenek átautózni Élesden, hamarosan elkészül ugyanis a partiumi kisváros várva várt körgyűrűje.

korábban írtuk

Újabb Bihar megyei település körgyűrűjét nyitották meg a forgalom előtt
Újabb Bihar megyei település körgyűrűjét nyitották meg a forgalom előtt

Kedd reggel 7 órakor megnyitották a forgalom előtt a Nagyváraddal szinte összenőtt Váradszentmárton körgyűrűjét, amely a községközpont mellett kikerüli a termálvizéről híres, népszerű turisztikai célpontnak számító Püspökfürdőt és Félixfürdőt is.

korábban írtuk

Megnyitották a forgalom előtt az első körgyűrűt a Bihar megyében épülő nyolc közül
Megnyitották a forgalom előtt az első körgyűrűt a Bihar megyében épülő nyolc közül

Különösebb felhajtás és szalagvágás nélkül nyitották meg vasárnap délután a forgalom előtt a Nagyváraddal határos Biharszentandrás körgyűrűjét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
2026. november 03., kedd

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát
2026. november 03., kedd

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat

Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
Hirdetés
Hirdetés