Hirdetés

Jelentős összegű támogatást gyűjtött a partiumi református egyházkerület az üldözött keresztényeknek

Ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, több mint 245 millió ember szenved kereszténysége miatt •  Fotó: Jászberényi Sándor

Ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, több mint 245 millió ember szenved kereszténysége miatt

Fotó: Jászberényi Sándor

Nyolcmillió forintnak megfelelő támogatást gyűjtött híveitől a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az üldözött keresztények megsegítésére. Az összeget jelképesen pénteken adta át Csűry István püspök Azbej Tristannak, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárának.

MTI

2019. április 05., 17:372019. április 05., 17:37

Csűry István az esemény alkalmából szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a partiumi református magyarságra is nyomás hárul identitása miatt, ezért át tudja érezni az üldözöttek sorsát. Megjegyezte: a feltámadásban hívő ember nemcsak azt tudja, hogy Krisztus nevében üldöztetés van, hanem azt is, hogy a Krisztust követő ember megmenekül a halálból, mert örök életet kap. A püspök kitért arra is, hogy németországi püspök társai vonták kérdőre, hogy miért támogatja a magyar kormányt, és a hívek körében is kezdetben értetlenség fogadta az adománygyűjtést, mert

az emberek azt gondolták, hogy a migráció támogatásához kér segítséget az egyház.

Hirdetés

Végül aztán sikerült eloszlatni az értetlenséget. Az összeg 2018 utolsó négy hónapjában gyűlt össze.

Azbej Tristan államtitkár megköszönte a támogatást, és elmondta: a Partiumban gyűjtött összeg – az adományozó szándékának megfelelően – azt a célt fogja szolgálni, hogy a Szíriából elüldözött, jelenleg menekülttáborokban élő keresztények visszaköltözhessenek szülőföldjükre. Hozzátette: az általa vezetett államtitkárság mindig megkérdezi az üldözött keresztényeket, hogy miben segítheti őket, és legtöbbször a szülőföldjükre való visszatéréshez kérnek segítséget, hiszen ott szeretnének továbbra is élni, ahonnan az Iszlám Állam vagy más dzsihádista szervezetek elüldözték őket.

Azbej Tristan hangsúlyozta:

ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, több mint 245 millió ember szenved kereszténysége miatt, és súlyosbítja helyzetüket, hogy a nyugati világ nem mutat szolidaritást az üldözött keresztényekkel.

Hozzátette: vannak ugyan olyan egyházi civil szervezetek, amelyeket foglalkoztat a kérdés, de Magyarország az első olyan ország, amely kormányzati szinten is kezdett foglalkozni a témával. Emlékeztetett rá: 2016-ban a kormány helyettes államtitkárságot hozott létre, és elindította a Hungary Helps programot, ma pedig már államtitkárság foglalkozik az üldözött keresztények támogatásával.

"Ki merjük mondani, hogy mi egy keresztény kultúrájú nemzet vagyunk, ezért erkölcsi kötelességünk, hogy az üldözött keresztényeket segítsük" – fogalmazott Azbej Tristan.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés