Hirdetés

Jázminsarok az Életfa Családsegítő Egyesülettől

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Élősövényt, bokrokat ültettek, játszóteret szépítettek csütörtök délelőtt Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület és az Erdélyi Kárpát-Egyesület önkéntesei a Györgyfalvi negyedben található Detunata elnevezésű parkban.

Kiss Előd-Gergely

2010. április 30., 09:462010. április 30., 09:46

A parkrész takarításával és a jázminbokrok ültetésével már elkészültek, csütörtökön a játszóteret újították fel. Lesmirglizték a hinták tartóoszlopait és zöld, környezetkímélő festékkel festették le. Deák Csilla, a Jázminsarok program koordinátora a Krónikának elmondta, ha futja a költségvetésükből, virágokat is ültetnek a gondozásukba vett parkrészbe.

A Jázminsarok nevű parkrész létrehozásához, felújításához április második hetében láttak hozzá a civil szervezetek önkéntesei, azt követően, hogy pályázati úton támogatást nyertek a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány Zöldövezet című programja keretében. A 105 pályázó közül 35-en részesültek az összesen 150 ezer euróra rúgó támogatásban.

Az egyesület eredetileg 8 ezer lejre pályázott, végül 6555 lejt kaptak, a projekt gyakorlatba ültetéséhez szükséges 3580 lejnyi önrészt pedig magáncégek támogatásaiból teremtette elő. Nagyon fontos, hogy minél több környékbeli bekapcsolódjék a Jázminsarok szépítésébe, hogy magukénak érezzék a parkot, és jobban vigyázzanak rá, hangsúlyozta a koordinátor.

A teljes felújítással a tervek szerint június elsejére készülnek el, akkor lesz a Jázminsarok avatóünnepsége. Addig elbontják a betonból készült játékokat, és helyettük fafelszerelést helyeznek el a játszótéren. Mindezt már május 5–8. között elvégzik. A parkcsinosító akció június 6-án a munkálatokat bemutató fotókiállítással ér véget.

„Azt szeretnénk, hogy legyen folytatása ennek az akciónak Kolozsváron, minél több fát, virágot ültessünk, mert kevés a zöldövezet a városban” – fogalmazta meg az egyesület célját Deák Csilla, aki szerint tevékenységüknek a társadalmi szerepvállalást elősegítő, az önkéntes munkát bátorító szerepe is van. Projektük célja kettős: egyrészt kellemes helyet teremteni gyermekeknek és felnőtteknek, mindazoknak, akik pihenni, kikapcsolódni szeretnének, másrészt tudatosítani, hogy környezetünk ápolása mindannyiunk feladata.

Az Életfa Családsegítő Egyesület 2005-ben alakult Kolozsváron, az 1999-ben Herédi Zsolt kezdeményezésére és vezetésével indult első kismamaklub folytatásaként, amely jelenleg is heti rendszerességgel működik. Az egyesület azóta számos programot indított el a kincses városban. Ilyen a Bóbita játszóház, a kétheti rendszerességgel működő Egyszülős Családok Klubja, amely lelki segítséget nyújt a gyerekeiket egyedül nevelő szülőknek különféle problémáik feldolgozásában. Emellett az egyesületnek számos – a kolozsvári magyar családokat bevonó – állandó programja is van.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés