Hirdetés

Javuló infrastruktúra Váradon

A nagyváradi vasútállomás mögötti utcán, a Csobánczon (Depoului) hamarosan befejeződnek azok a felújítási munkálatok, amelyeket a város a Regionális Operatív Programon keresztül szerzett támogatásból végeztet.

Nagy Orsolya

2010. július 28., 09:422010. július 28., 09:42

Ilie Bolojan polgármester elmondta, olyan gondokkal szembesültek itt, amelyeknek megoldásában az ott lakóknak kell segíteniük: az utca mentén futó nyitott vízelvezető csatornát ugyanis több helyen blokkolják a teraszok és egy-két méterrel a kelleténél odébb elhelyezett kerítések, és mivel az utca domb alatt van, egy-egy nagyobb esőzés miatt sokszor az egészet ellepi a víz. Az elöljáró azt ígéri, aki többszöri felszólításra sem szabadítja fel a háza előtti csatornaszakaszt, pénzbírságot kap. EU-s pénzből ezenkívül még 18 utcát újítanak fel Váradon. A Biharpüspöki, azon keresztül pedig a megye északi része felé vezető Árpád vezér (Ştefan cel Mare) úton épp a Distrigaz vállalat cseréli a vezetékeket, s ha ezzel elkészül, a városvezetőség a forgalmas utca újraaszfaltozását is elkezdi.

A polgármester elmondta továbbá, egészen a nagyváradi állomás mögötti utcáig lehet majd eljutni azon az aluljárón, amely mostanáig csak a vágányokig vezetett az épülettel szembeni villamosmegállótól. Az aluljáró meghosszabbítása már készen van, most már csak a hátsó utcára, a Hegyesi Mártonra (Ecaterina Teodoroiu) vezető lépcső és pihenő kialakításán dolgoznak, és a tervek szerint jövő hónap közepére már  használatba is vehetik a gyalogosok az új útvonalat. A változtatásra azért volt szükség, mert a síneken átvezető gyaloghíd igen rossz állapotban van, és az elöljáróság úgy döntött, nem újítja fel, inkább teljesen lezárja, és a gyalogosforgalmat áttereli a sokkal biztonságosabb aluljáróba. Az ide levezető lépcsők mellett hamarosan a csomagok szállítását megkönnyítő lejtőt is kialakítanak.

Az autósoknak egyelőre ugyanolyan nehéz dolguk lesz, mint eddig, ha az állomást a Biharpüspökibe vezető út felől szeretnék megkerülni. Az itteni közúti felüljáró ugyanis olyan rozoga, hogy már évekkel ezelőtt egysávosra szűkítették, és csak igen lassan haladhatnak át rajta az autósok, közülük is csak azok, akiknek a járműve elég keskeny, hogy ráférjen a hídra. Jó hír azonban, hogy a helyi önkormányzat már tervbe vette a híd megerősítését. Mint megtudtuk, új felüljáró építésére nincs pénze a városnak, ezért döntöttek a felújítás mellett. Ha készen lesz, a hídon járdákat is létrehoznak, az úttest szélessége pedig 7,8 méteresre nő. A felújítás 970 ezer euróba kerül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés