Hirdetés

Javaslat teljes körű összefogásra

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Szövetség megalakítását szorgalmazza Fodor Imre. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt elnöke által elképzelt szervezet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumtól eltérően minden magyar politikai, egyházi és civil szervezetet magába foglalna.

Szucher Ervin

2009. szeptember 02., 09:052009. szeptember 02., 09:05

Az Erdélyi Magyar Szövetség megalakítását javasolja Fodor Imre. A Marosszéki Székely Tanács tiszteletbeli elnöke szerint itt az ideje, hogy a romániai magyar közösség végre felismerje, hogy az autonómiatörekvések Európa-szerte csak ott voltak eredményesek, ahol az érdekelt közösség öszszefogott. Példaként a dél-tiroli osztrákokat, olaszokat és ladinokat, Katalóniában a katalánokat, spanyolokat és galíciaiakat, Szardíniában a szárdokat, az Egyesült Királyságban a skótokat és walesieket, valamint a finnországi svédeket említette.

Mint mondta, a felsorolt közösségeknek sem sikerült egyik napról a másikra kiharcolniuk az önrendelkezést, de küzdelmüket lényegesen megkönnyítette a teljes körű összefogásuk.
Kérdésünkre, hogy miután valahogy létrejött az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, miért van szükség egy újabb szövetségre, Fodor kifejtette: véleménye szerint az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „Éppen ezért azt javaslom, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Szövetségben azon testületek tömörüljenek, melyek eddig a Magyar Nemzeti Tanácshoz tartoztak, az EMNT, SZNT, Magyar Polgári Párt, Magyar Polgári Egyesület, Magyar Ifjúsági Tanács és Erdélyi Magyar Ifjak, de ugyanakkor csatlakozzék az RMDSZ is, valamint az egyházak és a civil szervezetek. Ha pedig valamelyik most nem óhajt belépni a szövetségbe, akkor az nélküle jönne létre” – vázolta elképzelését a Marosszéki Székely Tanács elnöke,

Marosvásárhely egykori polgármestere. Fodor Imrének már arról is van elképzelése, hogy kit kellene a leendő szövetség élére javasolni: Tőkés László EP-képviselőt tartja a megfelelő személynek, azzal a kitétellel, hogy a volt püspök által vezetett EMNT azonnal válasszon más elnököt a testület élére.

Az SZNT elnöke a bedarálástól tart

Fodor Imre javaslata „házon belül”, a Székely Nemzeti Tanács keretében nem aratott osztatlan sikert. Az elképzelés legfőbb ellenzője éppen Fodor utódja, Izsák Balázs. Az SZNT jelenlegi elnöke a Krónikának leszögezte: az általa irányított szervezet semmiként nem akar sem tagja, sem része lenni egy nagyobb szövetségnek. „Kétoldali együttműködést el tudunk képzelni, sőt partneri kapcsolatok kialakítását is, de nem kívánunk egyetlen integráló szervezetnek sem a tagja lenni” – szögezte le Izsák Balázs. Szerinte Fodor egy olyan elképzelést próbál népszerűsíteni, ami nincs átgondolva. Izsák azzal érvelt álláspontja mellett, hogy a Székelyföld jövőjéről annak lakói, és nem pedig Erdély különböző civil, egyházi vagy politikai szervezetei kell hogy döntsenek.

„Ha egy ilyen jellegű szervezetnek hatvan tagja lesz, akkor azt jelentené, hogy az SZNT a szavazatok egyhatvanadával rendelkezne. Ennyi beleszólásunk lenne a  Székelyföld autonómiájába?” – kérdezett vissza Izsák Balázs. Fodor Imre szerint azonban nem kell az SZNT vagy bármely más tagszervezet „bedarálásától” tartani. Elképzelésében minden szervezet megőrizné arculatát és cselekvési függetlenségét. Ugyanakkor stratégiai kérdésekben egyeztetnének, de döntéseket csak konszenzusos alapon hoznának. A viták csírájában való elfojtása végett a jogi keretek kidolgozására Fodor Imre egy semleges szakemberekből álló nemzetközi bizottság felkérését javasolja.

Az ötletgazda az RMDSZ-ben is bízik

Fodor Imre, aki az SZNT szeptember 26-i gyergyócsomafalvi küldöttgyűlésen is elő szeretné terjeszteni elképzelését, bizakodónak mutatkozik a teljes összefogás megvalósítását illetően. „Elvileg minden erdélyi magyar az összefogást szorgalmazza. Tudom, hogy a székely tanácsokban egyesek vacillálnak Tőkés László miatt, úgy érezvén, hogy elárulta az SZNT-t, de ez még nem ok a széles körű összefogás megtagadására” – fejtette ki lapunknak Fodor Imre. Felvetésünkre, miszerint az erdélyi magyarság jelentős részét amúgy is átölelő RMDSZ érdekelt-e egy ilyen szövetségben részt venni, Fodor szintén derűlátónak bizonyult. „Ha felméri a kérdés fontosságát, az RMDSZ is csatlakozna a szövetséghez. De csak akkor tegye, ha kötelezi magát, hogy az autonómia-kérdést nem csupán deklaratív módon vállalja” – hangsúlyozta Fodor Imre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés