
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 10., 08:562010. május 10., 08:56
A gyergyóiak körében Fapiacként ismert tér átnevezésének ötlete Vencser László kanonoktól és Varga Gabriella újságírótól, Jakab Antal unokahúgától származik. „Feladatunknak érezzük sorainkból kinőtt szellemi vezéreink példáját követni, és emléküket ápolni” – hangsúlyozta az ünnepségen Mezei János polgármester, kifejtve, hogy a nemzeti értékek őrzését szívén viselő városvezetés életében mérföldkőnek számít a tér felavatása.
Varga Gabriella újságíró, a Jakab Antal Keresztény Kör részéről úgy vélekedett, Gyergyószentmiklós gazdagabbá vált azáltal, hogy Jakab Antalról neveztek el teret. „Ezzel a gesztussal Gyergyószentmiklós városvezetése megkoronázta azt a megemlékezés-sorozatot, amelyet a múlt évben szerveztünk a szent életű püspök születésének századik évfordulójára” – hangoztatta Varga Gabriella. A püspök rokona szerencsés választásnak tartja, hogy épp azt a teret nevezték el Jakab Antalról, amelyen az gimnazista diák korában naponta elhaladt.
Egyébként a tegnap átkeresztelt, 1945-től Tudor Vladimirescu nevét viselő tér a harmadik gyergyószéki közterület – Gyergyóditró és Gyergyókilyénfalva után –, amelyet Jakab Antal néhai megyéspüspökről neveztek el.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.